My name is Earl

Elsőként rögtön egy sorozattal kezdeném. Sorozatokkal mindig óvatosan kell bánni, mert hamar a megszállotja lehet az ember és észre se veszi. Ez főleg akkor igaz, ha olyan sorozatról van szó amiből már több évad kijött és egyszerre szerzzük be az egészet. Ebből kifolyólag én mindig egy kicsit ódzokodom a sorozatoktól és inkább kerülöm őket.

A My name is Earl esetében azt hiszem jól döntöttem, mikor elkezdtem nézni. Innen-onnan jókat hallotam a róla, szóval utánanéztem kicsit, mielőtt végleg döntöttem volna. Egyaránt kritikai és közönség sikert is aratott, ez már jó előjel volt.

Aztán mikor megnéztem az első részt már tudtam, hogy ez az amit régóta keresek. Ez a sorozat egyszerűen brilliáns. Bár még Magyarországon nem vetítik, de ez az internet korában nem okozhat gondot. Ezért nincs hozzá szinkron, de miután én azon szerencsések közé tartozom, akik jól tudnak angolul, ez nem probléma, sőt előny.

A My name is Earl egy szituációs komédia, ami Magyarországon nem örvend a legnagyobb népszerűségnek, ezt mutatja a Bundy család magyar verziójának hatalmas bukása is. Személy szerint nem vagyok a műfaj elkötelezettje, de ez tényleg egy említésre méltó darab.

Earl Hickey egy piti bűnöző volt, de a karma megváltoztatta az életét. Egyik nap kaparós-sorsjeggyel nyert 100.000$-t, de rögtön balesetet szenvedett. Ekkor döbbent rá, hogy jóvá kell tennie az eddigi rossz cselekedeteit, szóval írt egy listát. Ebben a szinte már lehetetlennek tűnő küldetésben segíti őt együgyü bátyja, Randy és Catalina, a szobalány.

A rengeteg helyzetkomikum mellett érdemes még megemlíteni a párbeszédek szellemességét is. Minden elismerésem a forgatókönyíróé. A másik nagy erőssége a színészek játéka. Midenegyik karakter jól eltalált, és szerintem a megfelelő színészt sikerült szerződtetni mindegyikhez. Kedvenc szereplőm Randy, aki már szinte tökéletesen adja a félig hülyét, kevés ész, de annál több szív, így lehetne legjobban jellemezni.

Akinek van napi szabad 20 perce és lehetősége, hogy beszerezze a sorozatot, annak csak ajánlani tudom.Ha tetszett a Jóbarátok vagy az Egy rém rendes család, akkor ebben sem fogsz csalódni.

süti beállítások módosítása