Bosszúállók (The Avengers)

Ez az a popcornmozi, amiről mindenki álmodott. Erre a két és fél órára a bennünk lakozó kis geek a felszínre törhet és sütkérezhet a gyöngyházszínű vászon halovány, de azért hasító fényében. Ez az a képregényfilm, amit már évek óta várunk.

the_avengers_1s.jpg

Végre egy film, ami magamögött hagyja azt a trendet, hogy műfajokon akar átívelni. Joss Whedon nem sokat tökölt a felvezetéssel. Az összes karakter ismert volt már. Vagy kapott saját előzményfilmet, vagy pedig feltűnt valamelyik ilyen filmben. Ez a döntés több mint jónak bizonyult. Azzal, hogy nem kellett értékes perceket vesztegetni a karakterek felvázolására, maradt elég idő és tér, hogy odacsapjunk már az elején.

Az akciójeleneket csak ízlelgetnek minket egészen addig míg Loki serege meg nem érkezik. Onnantól némileg eldurvulnak a dolgok és egy epikus csatának lehetünk szemtanúi. Egy olyannak, ahol végre látjuk is, hogy mi történik. A kamerát nem kapkodják össze-vissza, nem nagy totálba mutatják a szenvedő főhőst. Itt bizony minden részletet megmutatnak, amit látni lehet és kell is. Végre egy film, ami nem trendi, hanem geeknézőbarát.

Az akció mellett persze történetre ne számítsunk. De kinek kell az? Kapunk helyette egy csomó egysorost, amit kényelmesen lehet puffogtatni a kocsmában is. A film tele van olyan kis gegekkel, ahol a főhősök egymást oltják, vagy éppen olyan apróságokkal, amik az egyes karakterek múltjában vájkálnak, és még így is vicces tud maradni.

[about Loki]
Thor: He's my brother. 
Natasha Romanoff: He killed 80 people in 2 days.
Thor: ...He's adopted.

Ugyan nem egy kifejezett vígjáték a Bosszúállók, de legalább annyira vicces. Erre még rádobjuk a látvány faktort, ami nem mellesleg 3D-ben tuningolva még jobban üt (3D-s filmként számomra Avatar óta először). A mixbe már tényleg csak egy-két jó alakítást kell belekeverni, hogy az ultimate popcornmozi megszülethessen.

És ezeket az alakításokat be is dobják. Loki zseniális főgonosz. Aztán ott van még a mindig sziporkázó Tony Stark és meglepő módon zöld óriássá változó Bruce Banner, akit talán még nem láttunk ilyen jól és érdekesen megelevenítve.

A Bosszúállókat bűn kihagyni. Mindenképpen moziban érdemes nézni, a torrent-téka képtelen lenne hozni az élményt. A MOM-ban most is van eredeti nyelvű vetítés, így a finnyások (mint én) is megkapják a megfelelő zúzás adagot májusra. Én mindenkit arra buzdítok, hogy rohanjon moziba! 9/10.

süti beállítások módosítása