Joneses-ék egy kivülről tökéletes család. A látszat sokszor csal, esetünkben olyannyira megtévesztő, hogy a Joneses család tagjainak néhány szerződésen túl semmi közük egymáshoz. Ez a család egy kitaláció, egy cég szüleménye, ami partizán-marketinget folytat. Betelepít családokat lakóközösségekbe, hogy ott az életstílusukkal és szociális helyzetükkel minél több terméket eladjanak. Túlfejlett product placement ez, mert valójában sosem mondják, hogy vegyél bármit is, csak az orrod alá tolják.

Azzal talán ne is foglalkozzunk most, hogy ez morálisan mennyire elfogadható vagy sem. Tekintsünk inkább az emberi tényezőre. Egy perce azt hihetnénk, hogy a reklámok egyetlen áldozata a vevő. Ez messze nincs így. Főleg ebben a közegben nem. Ha jó vagy abban, amit csinálsz, az alanyok észre sem veszik, hogy eladsz nekik dolgokat és egyszer csak a banktól érkezik a felszólítás, hogy a házad a jövő hónapban lefoglalják, mert nem tudod tovább fizetni a jelzáloghitelt. A film egyik része erről szól.

A másik része természetesen az álcsalád tagjainak kapcsolatát és a köztük kialakuló feszültséget taglalja. Négy teljesen idegen embert összezárnak egy évre. Nincs lehetőségük kimozdulni a szerepből, még akkor sem, ha éppen a szabadnapjukat töltik. Egy mesterséges személyiséget kell magukra ölteniük, ami hosszútávon kikezdene bárkit. És mindezt teszik úgy, hogy városról városra váltanak és mindig csak egy, a környezethez illeszkedő szerepet töltenek be, de sosem önmagukat. Lassan már a tükörben is csak egy mesterkélt arcot látnak. Elvesztik önmagukat és eredeti céljaikat is.

Emellett a film megmarad valami drámás-vígjátékos valaminek, amiből nem maradhat ki a románc sem (ahogy Amerikában semmiből sem). Az érdekes alapkoncepció kisebb vérfrissítésként szolgál az amúgy már végtelenszer körbetáncolt amerikai álomhoz. A The Joneses-ban nem tud felmutatni semmi kiemelkedőt, de összességében mégiscsak egy kellemes film. Érdemes beiktatni két vizsga közé így a nagy hajrá közepén.

7/10