Snow White and the Huntsman

Hófehérke modern feldolgozás egy látványos, sötét hangulatú, már-már ijesztő élményt ígért. A bemutató után sajnos nagyon hamar kiderült, hogy erről szó sincs, ezért jól el is napoltam a film megtekintését. Aztán belefutottam egy dalba a filmzenék közül és teljesen magába szippantott. Úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a filmnek a rengeteg negatív kritika ellenére is.

snow_white_and_the_huntsman.jpg

Sajnos minden tekintetben kevés volt ez a film. A sötét tónust inkább csak árnyékosnak hívnám. A hangulat végig teljesen steril volt. Egyetlen pillanatra sem sikerült megemelnie a néző pulzusszámát, pedig alkalom akadt volna rá bőven.

A forgatókönyv picit lagymatag, de egy feszes rendezéssel ez fel sem tűnt volna, viszont így csupán egy butácska történet kerekedett ki belőle. A jó megint legyőzte a gonoszt, de az erkölcsi győzelem valahol nagyon a sor végén kulloghatott és kikerült a néző látóteréből.

Kristen Stewartnak én mindig megelőlegezem a bizalmat, de sajnos eddig csak nagyon ritkán tudta beváltani. Mintha egy darab fa lenne. Nem lehet semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról. Ezzel szemben Charlize Theron kihozta a szerepéből a maximumot. A teljesen becsavarodott boszorkány szerep még jól is áll neki. Mindig ott ég valami őrült tűz a szemében.

A film végére egy közepesen gyengécske film képe bontakozik ki és akkor kedves Stewart mindent darabokra tör a befejező mondatával:

You can't have my heart.

Legyőzted az ellenséged és most végre erkölcsileg is jól beolvashatsz neki, és akkor ennyit sikerül kinyögni? Azt is csak felolvasva, érzelemmentesen? Azért ennél többet vártam volna.

Még nagyon sok helyen bele lehetne kötni a filmbe, pedig a Hófehér és a vadász lehetett volna egy nagyon jó nyári mozi is. Sajnálom, hogy csak ennyire futotta, ez így nagyon kevés.  4/10

A tovább mögött pedig a Florence + The Machine Breath Of Life című száma, ami a film abszolút fénypontja, kár hogy már csak a stáblista alatt szólal meg.

süti beállítások módosítása