Faék egyszerűségű, már-már butának mondható akciófilm, meglehetősen sok agyvelővel és belsőséggel kifestve. Baj ez egyáltalán? Nem hinném. Néha kell, az amikor csak hátra dőlünk és az értelem egyetlen szikrája nélkül bambuljuk a vásznon dübörgő fegyverek tüzét, miközben a rossz fiúk nagy számban távoznak a másvilágra. A feláldozhatóak is pont ezért volt jó.

A történet csak körítés, pusztán arra szolgál, hogy a jeleneteket összekösse, hogy ne érezzük magunkat egy FPS játékban, ahol tök mindegy miért is indulunk világmegmentésre, míg az ellen folyamatosan özönlik és a muníció is kifogyhatatlan. Nincs tökölés, nincs hezitálás. Az első perctől azt kapjuk, amit az előzetes megígért. Kíméletlen igazságosztást és Dredd kemény egysorosait.

A hangulat az első perctől beránt. Egy mocskos jövő, ahol az élet nem ér semmit. A bírák próbálnak úrrá lenni a káoszon. Az eszközeik alsóhangon is megkérdőjelezhetőek, de ez a film nem a társadalmi igazságtalanságok boncolgatása miatt jó. Erre még kísérletet sem tesz. Nem akar több lenni mint, ami. Nem akar műfajokon átívelő, mindenkinek szóló, általános érvényű valami lenni. Amellett, hogy ez becsülendő, még a javára is válik.

A kikristályosított akció mellett az egyetlen „megingás” a kezdő bíró belső vívódása. Épp csak annyi, hogy hoz egy új színt a vérvörös mellé. És pillanatra visszarántja a filmet a földre és a cél szentesíti az eszközt mentalitást megtiporja kicsit, mielőbb automatára kapcsoljuk a fegyvert és egyszerre kiengedjük a tár tartalmát.

Az i-re a pontot az teszi fel, hogy a Dreddnek sikerül a hős mítoszt teljesen mellőznie. Ebben a világban amúgy sincsenek hősök, de Hollywood ezt általában nehezen érti meg.

Chief Judge: So what happened in there?
Dredd: Drug bust.

A Dredd minden képkockájában tesztoszterontól csöpög. Az akciófilm rajongók valóra vált álma. Tökös, kompromisszummentes és 90 percig folyamatosan szórakoztat üresjárat nélkül. Ennél többet nem is kívánatunk a műfajtól. Simán 7/10.