Gru 2 – Despicable Me 2

A Szörny Egyetem jelenlegi ellenlábasaként mozikban futó Gru 2. szintén folytatás. Sajnos – bár az első rész hangulatát többé-kevésbé tudta hozni – ez kevésbé ütött akkorát.

Gru, a korábban megismert szupergonoszi lángelme a mostani történet elején kertvárosi családapaként igyekszik beilleszkedni a „jók” világába. A boldog mindennapok akkor borulnak fel, mikor hősünket váratlanul elrabolják, majd kényszer alatt beszervezik az Anti-Gonosz Ligába, hogy mint zseniális ex-bűnöző segítse a szervezet munkáját azok ellen, akik a helyére pályáznak. Új társával, Lucyvel tehát nyomozásba, majd ádáz csatába kezd, hogy elkapják a rejtélyes Gonoszt, aki egy szupertitkos lila lötyi segítségével tomboló szörnyetegeket hoz létre a világ elpusztítására. Fegyverek, kocsik, vicces mignonok és egy kis szerelem is.

gru2.jpg

Az alkotók nagyon próbálkoztak, hogy valami elfogadhatót tegyenek a vászonra, azonban a történet igen rozoga lábakon inog. Gyakorlatilag az egészet a már előző részben jól kitalált és tökéletesen működő karakterek viszik el a hátukon. Gru ugyan átment némi változáson: gonoszi attitűdje csökkent (noha nem tűnt el teljesen), sokkal emberibb és kedvesebb lett. A többiek azonban zömében maradtak a régiek: Agnes még mindig zabálnivaló, a mignonok még mindig viccesen idétlenek. Az új figurák sajnos kifejezetten erőtlenek: Lucyt megpróbálták szeleburdi, ám mégis amazonként harcoló naivára csinálni, de sajnos az eredmény nem humoros, hanem idegesítő lett. Ugyanez igaz az erőltetett „macsó” – El Macho karakterére is, aki ráadásul gonosznak sem elég kiemelkedő, nehéz elképzelni, hogy bármi fenyegetést jelent a világra. Maximum a csirkéje…

A cselekmény végsőkig fokozottan hihetetlen, a legfurább fordulatok gördítik előre, ami zavaró is lehetne, de egy ilyen jellegű animációs filmben simán elfér és a Gru 2-nek előnyére is válik.

A poénok egyébként zömében működnek, továbbra is előszeretettel építenek a túlzás és az abszurditás eszközére. A harmatgyenge történetet (ami nyilvánvalóan csak a kedvelt karakterek színrevitelének ürügye) gyakorta kihúzzák a pácból és mosolykeltéssel terelik el a néző figyelmét arról, hogy amit néz, az tulajdonképpen nem egy nagy szám.  Sajnos ez igaz a zárlatra és az ebből fakadó mondanivalóra is – klisés és már százszor elmondott. Kérdezitek ti: „Csak nem a hős önmagára és társra találása?” „De!” (Bocsánat a spolier-ért.)

Tehát a Gru 2.-ről is beigazolódott a folytatásos mesefilmek íratlan és keserves szabálya – csak az első rész halvány másolata a második. Szép próbálkozás. Majd legközelebb!

6/10