Leos Carax Budapestre látogat

Filmkedvelőknek figyelmébe. Most esett be ez az email:

Új alkotásának bemutatója alkalmából a kortárs francia filmgyártás egyik legkülönlegesebb alakja, Leos Carax Budapestre látogat. A Holy Motors-t a Frankofón Filmnapokon március 8-án 21 órakor vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház, március 13-án 19 órakor pedig a Puskin moziban lesz látható a film, ahol a közönség találkozhat is Leos Carax-szal. A Pont-Neuf szerelmesei rendezőjének Denis Lavant főszereplésével forgatott új filmjét – melyben Eva Mendes, Kylie Minogue és Michel Piccoli egyaránt játszik - a kritikusok szerte a világon a tavalyi év legjobb filmjei között emlegették s tucatnyi díjat is besöpört.

Bond 50

Egy kis Bond még visszakúszik a blogra. Zseniális 4 perc az elmúlt 50 év Bond történelméről.

5 év

Most már talán kijelenthető, hogy hagyomány részemről a filmdzsungelen megjelent első bejegyzésről késve megemlékezni. Idén két héttel csúszott el a dolog.

Most, hogy 5 éves lett a blog semmi sem fog változni. Mindig szeretném, ha több bejegyzés kerülne fel, ha szélesebb skálán sikerülne elnyújtani az érintett filmeket vagy hogy tényleg valami nagyobb dologgá nője ki magát ez az egész. Az évek során arra jöttem rá, hogy ezek nem fognak megtörténni. Azt viszont, hogy mindenképpen örömtelinek tartom, hogy még 5 év után is frissül a blog, még akkor is ha ez elég rendszertelenül következik be. És még mindig meglepődöm pozitív reakciókon, és azon is, hogy milyen messzire eljut a blog híre.

Múltkor futottam bele a bloghu egy rejtettebb részébe (legalábbis a filmdzsungelen nincs rá közvetlen link) és csodálkoztam el rajta, hogy az évek során milyen sokan is fordultak meg a blog körül, ha csak egy-egy bejegyzés erejéig is. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a filmdzsungel azzá válhasson ami ma.

Jövőre talán nem felejtem el a pontos dátumot. Addig is kellemes olvasgatást és még több jó filmélményt kívánok mindenkinek.

Az a bizonyos első év (I Give It a Year)

A trailer alapján, első blikkre azt mondtam volna, hogy a nézhető rom-komok köre újabb filmmel bővült, de sajnos nem – a Dan Mazer rendezésében mozikba kerülő Az a bizonyos első év még ezt a szintet is alulmúlta.  A film enyhén szólva is gyenge mivoltát még lejjebb rugdossa az egyszerű tény: próbálja magát nagyon komolyan venni és minőségi romantikus komédiának eladni. Viszont több szinten sem ugorja meg ezt – a lássuk be, amúgy sem magas – lécet.

Az a bizonyos elso ev.jpg

A sztori középpontjában Nat (Rose Byrne) és Josh (Rafe Spall) áll, akik első látásra szerelembe esnek és a rózsaszín köd leple alatt elhatározzák, hogy a hét hónapos kapcsolatot követően összeházasodnak. Az esküvő mesésre sikerül, ám a barátok és a rokonok egyaránt kétkedve szemlélik a "hirtelen felindulásból elkövetett frigyet" – sokakban felmerül a kérdés: vajon meddig tart a szerelem? A házas élet első éve megannyi kihívást tartogat a pár számára, akik az idő előrehaladtával egyre inkább megszenvedik különbözőségüket és az ebből kirobbanó konfliktusokat. Nat és Josh egyaránt elgondolkodik azon, hogy jól választott-e párt, mikor életét hozzákötötte a másikhoz. Biztos ő az Igazi? Közben mindkettejüknek meglepetést tartogat az élet egy másik szerelem lehetőségében – legyen az exbarátnő (Chloe – Anna Faris), vagy új munkatárs (Guy – Simon Baker). Egyre inkább közeledik az évforduló, de Nat és Josh igyekeznek megmenteni saját hamvában vergődő kapcsolatukat, nem túl nagy eséllyel.

Bár a házasság intézményének tudatos degradálása nem új téma a filmtörténetben (Felkoppintva) –  megfigyelhetjük, hogy a karrierista Új Világból most már a brittekhez is átszivárgott. A furcsán kifordított alapcselekmény ellenben mégis tudna újat mutatni, hiszen a szerelem helyett inkább a szakítást és az elválást teszi katartikus élménnyé és egy új kezdetté. Kár, hogy ez nem sikerül: Az a bizonyos első év tulajdonképpen elcsépelt dialógusok és jelenetek, néha már a nonszenszig fokozott közhelyek sematikus egymásra dobálása. Kapunk egy már sokszor látott duplarandit, amin a párok keresztben szerelmesek egymásba; „véletlennek” tetsző, de annyira szánalmasan egyértelmű összetalálkozásokat az utcán; és olyan „istenem, már megint ez” határidő-dramaturgiát, amiben a szerelmes Josh – és persze Nat is – PONT eléri az elutazni készülő és éppen vonatra szálló nagy Őt.

A rosszul megírt forgatókönyvön a humor sem segít – pláne mert humortalan. Az egész film alatt egy poénon tudtam őszintén mosolyra fakadni (a „ropis”-on), ami azért lássuk be, elég csekély teljesítmény egy romantikus vígjátéktól. Ez egyébként a majdnem tele lévő moziterem többi látogatójára is igaz volt – a néha felgurgulázó pár másodpercnyi kacaj inkább volt erőltetett és kínos, mint mélyről fakadó. Ráadásul a film a humoradagoláson is elcsúszott: vagy rossz időben, vagy nem megfelelően kitartva jöttek a poénok. A triciklis szex-jelenet alapjaiban sem volt vicces, de hogy még az alkotók hosszú percekig el is húzták a közönség kínzását vele – ez nem csak a humorérzék, de a profizmus hiányáról is tanúbizonyságot tett.

Kis ellensúlyt ugyan nyújtott a színészi játék, legalább ők a tőlük telhető legjobban teljesítettek, noha ez nem tudta megmenteni Dan Mazer Az a bizonyos első év-ét. A rendező a Borat után szerintem most jelentős szabadesésbe kezdett.

3/10

Pi élete

Az idei Oscar-gála egyik legesélyesebbike Ang Lee legújabb alkotása, a Pi élete. Az életteli, mesés történet, a komoly filozófiai kérdésfelvetés, az elbűvölő képi világ és egy olyan kulturálisan egyetemes nyelv teszi az év kiemelkedő művévé, amely mindenki számára megfogalmazhat valami különlegeset.

Life of Pi1.jpg

Pi Patel nem éppen mindennapi férfi, nem mindennapi életúttal. Ez az oka annak, hogy egy író ihletért kutatva felkeresi, hogy meghallgassa történeteit. Kezdjük ott, hogy nevét egy francia uszodáról kapta, apjának pedig állatkertje van Pondicherryben, Indiában. A fiút fiatal korától kezdve hajtja a megismerés kielégíthetetlen szomjúsága, melyben hite és az a számtalan vallás vezérli, amikben az évek során megtalálta a saját igazságát. Így tizennégy évesen már hindu, keresztény és mohamedán egyaránt. Amikor a válság miatt családja kénytelen elhagyni a szülőhazáját, Pi szomorú búcsút vesz a gyökereitől. Egy japán hajón, francia legénységgel, az indiai állatkert teljes „lakosságával”  útra kelnek az Új Világ és az Új Élet felé. Azonban egy tomboló vihar következtében Pi hamar egy mentőcsónakban találja magát – egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel. 227 napot tölt a Csendes-óceánon, hogy újraélje mindazt, amit talán egyszer Odüsszeusz is – kicsit másképp.

A történet hihetetlen, de mégis az igazság magját hordozza magában. Ez abban rejlik, hogy a meseszerű fordulatok és a mozgalmas jelenetek közé az alkotók olyan elgondolkodtató kérdéseket ékeltek be, amelyek – ahogy a Pi életének egyik nagy kulcsmondata is szól – valahol hívővé teszik az embert. A film beszél vallásról, egyéni igazságról, szeretetről és barátságról – még ha az történetesen a vadon egyik nagyragadozójához fűz is.

A Pi élete emellett megőrzi cselekményességét, ami magával ragad. Zsigerien hat az érzelmekre, miközben folyamatosan gondolkodtat: megijedünk, félünk, aggódunk és nem egyszer fájdalmasan nyeldessük a könnyeinket. Érdekes megközelítéssel bánik a mesei elemekkel, egészen új – kulturálisan egyetemesebb módon – dolgozza fel azokat (így a legkisebb fiú, a mesés sziget és a vadállati társ/őrző motívumait). Ami azonban zavaró, az az ezt ellenpontozó felnőtti tálalás – a Pi élete mese, de nem gyermekeknek készült. Néhol brutalitássá fajulnak a jelenetek, a történet végső, morbid csattanója pedig olyan pszichológiai töltetet hordoz, ami még egy érett ember számára is nehezen befogadható.

Life_of_Pi2.jpg

Kiemelendő pont a gyönyörű képi világ: a szépen kitalált elemek megvalósítása tökéletesre sikerült – hol az idilli Indiában, hol egy amerikai kertvárosban, hol egy misztikus dzsungelszigeten járunk. Tovább fokozván ezt: a 3D-s technika kihasználtsága is bámulatos.  A Pi élete tehát leplezetlenül látványfilm is, így eléggé félő volt, hogy ez a filozofikusság kárára megy – a gyönyörködtetés közben nem sikkad el valahol a lényeg? Szerencsére nem, Ang Lee alkotása a szépséget megőrizve prédikál, és ez ritka erény.

A Pi élete genezisében hordozta a 11 Oscar-jelölést. A film hatása garantált és ráül az ember lelkére pár napig. Az, hogy mit fogadunk be belőle – rajtunk áll.

9/10

süti beállítások módosítása