4

Bizony. Idén is elfelejtettem a pontos napon megemlékezni eme fontos eseményről. Immár 4 éves a filmdzsungel. Ugyan mostanában a lelkesedés kicsit megcsappant, de ez nem jelenti azt, hogy ez az állapot végleges.A statisztikák szerint nem teljesen pusztába kiáltott szó, ami itt…

Feltámadunk

Ez a félév gyorsabban telte el, mint hogy feleszméltem volna a nyári élménytengerből. Azzal, hogy vége a szorgalmi időszaknak végre lesz időm filmet nézni és ezzel együtt arra is, hogy sűrűbben írjak a blogra.Lassan a karácsony is itt van, és az elmúlt két évben (2009 és 2010)…

Újra itthon

Hazatértem három hónapos világlátásomból, szóval mostantól visszatér az élet a blogba. Köszönöm laFraise-nek, hogy beugrott a nyáron néhány poszt erejéig. Remélem, hogy nem hagyja el a blogot ezután sem, s végre kapok magam mellé egy társszerkesztőt. Valamint köszönöm az…

Holnaptól csönd

A holnapi nappal kezdetét veszi újabb 3 hónapos kirándulásom a nagyvilágba, így az új bejegyzések áradata még azelőtt elapad, hogy elkezdődhetne. A tavalyi évhez hasonlóan azt mondanám, hogy tőlem nem lesz új bejegyzés a nyáron, hacsak nem futok bele valami olyanba, amit nem…

Még egy év...

Immár ez a harmadik szülinapi bejegyzés. És most engedjétek meg, hogy elmorzsoljak egy könnycseppet ennek örömére. Három év sok idő, és mégis milyen gyorsan elrepült.  Három év. Már mondhatjuk, hogy felnőttünk. Nagykorúak vagyunk. És ha az internetet nem húzzák ki…

süti beállítások módosítása