Karácsony Artúr (Arthur Christmas)

Elindulnak az első képsorok és az első ami szembetűnik az az, hogy a látvány 100%-osan 3D-re optimalizált. A vetítés ugyan a jó öreg 2 dimenzió határain belül maradt, de még így is teljesen kivehető volt, hogy hol akartak kilépni a 3. dimenzióba. Ha majd november végén erre a…

Megaagy (Megamind)

Néha nagyon meg tud lepni egy-egy film. Jelen esetben a nagyon gagyinak tűnő (és ezért első körben leírt) animációs filmről van szó. A plakátok és néhány korai teaser alapján nagyon gyorsan elsüllyesztettem ezt a filmet, aztán tegnap este valamilyen csoda folytán úgy éreztem,…

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

Három évvel ezelőtti bejegyzésemben éltettem a harmadik részt. Ez a kalózos széria egészen közel került a szívemhez. Az első részt még mindig elő-elő veszem. Ezzel szemben a negyedik rész teljesen hidegen hagyott. Szinte fel sem tűnt, hogy egyáltalán elkészült.  Persze…

Totoro – A varázserdő titka

Van valami örök báj Miyazaki filmjeiben. Ugyan van egy központi témája, amit újra és újra körbejár, de mégis megunhatatlanok a filmjei. A Totoro is olyan, hogy elveszünk a gyermeki bájában, miközben súlyos gondolatok húzódnak meg a háttérben. Az a szépsége ennek a mesének (de…

Szörny Rt. (Monsters, Inc)

Már lassan 10 éve, hogy egy nagy kék szörny szórakoztat minket. Ez idő alatt megnéztük és újranéztük ezt a kedves mesét néhányszor. Ez még egy olyan Pixar mese, ami úgy tudja szórakoztatni a nagyokat és kicsiket, hogy nem kell fingós-böfögős poénokhoz nyúlnia, de még…

süti beállítások módosítása