Amikor egy tini-romantikus-vígjátékot - vagy nevezzék akárminek is - szeretnénk nézni, nem feltétlenül kell valami nagyon rossz, gagyi - na jó mondjuk ki: szar - filmet néznünk. Sok keresgéléssel és némi szerencsével találhatunk egy erős közepes vagy netán már-már a jó kategóriába sorolható filmet. A Dögölj meg, John Tucker pont egy ilyen darab. Már majdnem azt mondhatnánk rá, hogy jó, de csak akkor vesszük észre, hogy ez nem teljesen igaz. Van benne pár felejtős dolog, de ott lapulnak a jó ötletek is, csak néhol nem használják ki őket 100%-osan.

Minden adott egy szokványos ilyenfajta filmhez. Adott egy új csaj a gimiben, aki a fel nem fedezett szépség - természetesen. Aztán ott van még a suli álompasija. De nevezzük nevén a dologot, ő egyszerűen egy férfiállat. Minden csaj rá vágyik. Menő srácnak, menő barátnő jár, szóval van is neki, rögtön három. A történet nem ennyire sablonos, van benne egy kellemes fordulat, ami megmenti a filmet a  biztos haláltól.

John Tucker a legnépszerűbb srác a gimiben, ő a korsárlabda csapat kapitánya. Az iskola minden jó csajával randizik; mondhatjuk, hogy ez valamiféle hobbija. De három csajt, a három legnépszerűbbet fűzi igazán. Mikor ők rájönnek, hogy átverték őket, bosszút forralnak. Kate, aki az új lány a gimiben segít nekik összetörni John Tucker szívét, de alábecsülték az ellenfelüket. John Tucker egyszerűen mázlista, így nehezebb őt legyőzni, mint az elsőre gondolták.

A különböző kísérletek John Tucker eltávolítására elég ötletesre sikeredtek. Ez a film legnagyobb erőssége és humorforrása is egyben. Talán a tangás ötlet volt a legjobb mind közül, de annak is a John Tucker-féle megoldása. A romantikus részeket nem vitték túlzásba, pont annyi van a filmben amennyit minden további nélkül is simán elviselünk. Eltalálták az egyensúlyt a romantikus és a szivatós részek között. Sok film vérzett már el ilyenen, de ez nem az.

Beleszőttek egy mélyebb, elgondolkodtatónak szánt szálat is. Történetesen azt, hogy választanod kell a népszerűség vagy saját magad között. De ezt a szálat éppenhogy csak megemlítik. Annyira nem fejtik ki, hogy komolyabb hatása lehessen, viszont az a műörlődés, amit a főszereplő előad kicsit idegesítő. Aztán a végén semmi előzmény vagy felvezetés nélkül egyszerűen csak kimondják a másik nagy igazságot: hazudni bűn.

Ennek kapcsán, most még itt kitérnék a színészi teljesítményre, ha ezt annak lehet nevezni egyáltalán, mert eléggé közelít a 0 felé. És ezzel a színészi játékkal akarják lenyomni a torkunkon, azt a morális mondanivalót, amit az előbb felvázoltam.

A kritika elég lehúzósra sikeredett, pedig nem akartam ennyire. Persze valahol megérdemli, mert a "mélyebb" tartalom és a színészi játék eléggé lefele húzza az értékét (és akkor még enyhe voltam). Volt benne bár jó poén, amin jót nevettem, szóval összességében jól szórakoztam rajta, ezért 6/10.