A nők hálójában (In The Land of Women)

Azt veszem észre, hogy egyre sablonosabb kritikákat írok. Egyszerűen csak "rutinból", persze merész ezt állítani, kicsit több mint 1 hónap blog-írás után, de akkor is úgy tűnik nekem. Hallgatólagosan megegyeztem önmagammal, hogy milyen is legyen a kritika formailag. Van egy bevezetés, aztán történet, majd bizonyos szempontok alapján egyszerűen csak "analizálom" a filmet. Elveszti az érdekességét, eredetiségét az egyhangúság miatt.

Kérdés, ez hogy jön most ide? Elég egyszerű. A film, amire mindjárt rátérek nagyban szól erről. Mindenki éli a saját, jól megtervezett életét. Nincs benne semmi izgalom, változatosság. Ilyenek kezdenek lenni az írásaim is és én pont ezt akartam elkerülni. Elismerem, sokkal kényelmesebb a napi rutinba temetkezni, de ahogy a filmből is kiderül, ez egyáltalán nem megoldás.

Gondoltam, így vasárnap este megnézek valami kis könnyed agyzsibbasztó, rózsaszínben úszó romantikus maszlagot. Kellemesen rövid, mindössze 97 perces filmról van szó. Azért mondom, hogy rövid, mert mostanra kicsit elmentek az eposzi hosszúságú filmek felé a készítők. Mostanság nem ritka a 140-150 perces film, sőt inkább már dominál. A romantikus csacskaság helyett egy kemény, szívszorító drámát kaptam, ami nagyon is elgondolkodtatott. Bizonyos vonatkozásban teljesen bele tudom élni magam a főszereplő helyébe, én is csak tologatok dolgokat, mindig van kifogás miért ne tegyem meg.

Ez a dráma nemes egyszerűséggel könnyfakasztó. Ha tudnék sírni filmen (vagy csak úgy egyáltalán), akkor eláztattam volna jópár zsepit. Ne is kérdezzétek, miért nem tudok könnyeket hullatni, lehet néha egyszerűbb lenne. A filmben van romantika bőven, de mégse olyan mézes-mázos. Közelebb áll a valósághoz. Igazi problémákat boncolgat.

Meg Ryan játszik a filmben. Először nem is ismertem fel. Meg kellett néznem IMDb-n, hogy biztos legyek benne. Iszonyatosan megváltozott. Valahogy megöregedett, tudom csúnya ezt így mondani, de ez az igazság. Ettől függetlenül jól játszik, csak furcsa volt őt így látni.

A fényképezés megint említésre méltó. Nincsenek benne monumentális tájak, se semmilyen extra dolog. Csak az a környék, ahova a srác elmenekül valahogy megigéző. Olyan amerikai álom érzetét kelti, de ezzel a film önmaga tökéletes ellentétben van. Bár ott van a látszólagos boldogság, az amerikai álom is valóra válik, de felszín alatt rohad az egész. Ha bekukkantunk a felszín alá, akkor látjuk igazán mi is van ott, és a film pont ezt teszi. A dolgok mögé néz. És ettől olyan valóságszagú.

Visszatérve egy pár szó erejéig a fényképezésre. Tökéletes kertvárosi helyszínen játszódik. Az utcát két oldalról fák szegélyezik, a pázsit minden ház előtt tökéletesen ápolt. És az a változás, ami végbe megy a film végére. Fantasztikus. Ahogy megváltoznak a kapcsolatok, érzelmek, úgy változik meg a látkép is.

Ez egy nagyon mély, érzelmes film volt. Érdekes ezt így kimondani. Teljes meglepetés, az előzetes alapján teljesen másra számítottam. Így talán jobb volt, mintha azt kapom amit vártam. Részemről 8/10.

És akkor a történet: Carterrel szakít a barátnője. Teljesen összetörik lelkileg, ezért elmenekül Los Angelesből Michigen kertvárosába, a betegeskedő nagymamájához. Magányt és ihletet keresve, rég eltervezett könyvéhez. Megismerkedik a szemközti házban lakó Sarah-val és lányaival. Ezalatt az idő alatt jön rá, hogy át kell gondolni az életét, és újra kezdeni.