Zuhanórepülés

Magyar film. Ez már önmagában is egy rizikófaktor. Bár az utóbbi időben megszaporodtak a hazai filmek, ami örvendetes lenne, de sajnos a mennyiség a minőség rovására ment. Elég csak az SOS Szerelmet vagy épp ezt a filmet említeni. Magyar gengszter történet, életrajzi ihletésből. Sejtettem volna, hogy amit kapok, az nem lesz egy világmegváltó film, de azért erre én se számítottam.

A történet már-már botrányos. Mikor az emberfia a Jumper bugyutaságán éppen túltenné magát, akkor jön ez és még azt is alulmúlja. Nem szól semmiről és ezt a semmit sem tudták izgalmasan előadni. Teljesen egysíkú, nincsenek benne csavarok vagy komplikációk. Nos ez nem teljesen igaz, mert van benne egyetlen egy csavar, de annek semmi jelentősége. Bár hatásosra tervezték a jelenetet, amikor történik, de az is beleveszik a semmibe.

A történet: Theo épp most szabadul a börtönből. Azt tervezi, hogy kiutazik külföldre és ott bártender lesz. De ezek csak tervek, mert amint kilép a börtönkapun ott folytatja, ahol abbahagyta. Továbbra is a drogok, alkohol és szex mámorában él és folytattja drogdíleri pályafutását. Majd beüt a szerelem és egy nagy meló, ami meghaladja a képességeiket. De a szerelemtől elvakultan és határtalan kapzsisága miatt elválalja.

A történet mellett a párbeszédek is siralmasak lettek. Telepakolták szlenggel és tolvajnyelvből vagy argóból (mire is jó a nyelvtan óra...) átvett szavakkal, amiket az egyszerű halandó aligha ért. A fiatalok, akik valamelyest közelebb állnak az éjszakai klubokhoz és a szlengben élik mindennapjaikat, azok valamivel jobb helyzetben vannak. Nemcsak, hogy néhol érthetetlenek, de amúgy is bugyuták a párbeszédek. A forgatókönyv bénaságából adódóan, a színeszek se játszanak jól. Egyszerűen azért, mert nincs mit jól játszani.

A filmet nagyon jóra akarták csinálni, de olyan túlzásokba estek, amik visszaütnek és a visszájukra fordulnak. Ilyen a drogos, alkoholos befolyásoltság ábrázolása. Ilyenkor ugye el- és összemosódnak a képek. Első alkalommal nagyon üt, jó helyen, jó időben érkezik. Másodszorra még elmegy, de tizedszerre már idegesítő. Ettől vontatott lesz a film. A másik ilyen nevetséges túlzás pedig a szexjelenetek száma. Egy filmbe nem kell túl sok belőle. Itt legalább 6-8-at kapunk az arcunkba. Ettől a sok ugyanolyan jelenettől unalmas és egysíkú lesz a film.

Nem elég, hogy nagyon jóra akarták, de brutálisra vagy méginkább naturalistára is. Ez teljességel csődöt mond. A verekedések nem hatnak valódinak. Mikor jól hasbatérdelik a delikvenst vagy átrendezik az arcát és utána még vígan rohangál, akkor megmozdul az ember agyában valami: hogy is van ez? Nem lenne gáz, ha egy Die Hard mozit néznénk, de ilyen szlogennel (Az igazi alvilág, ahogyan eddig még sosem láttad.), ami nemkevés realizmust sugall már nagyon is gáz.

Az egész film a drog-szex-bűnözés hármasa körül forog. Nincs benne egy épkézláb gondolat, pedig nem ártana, mert más nem menthetné meg a filmet a totális bukástól. De miután nincs mondanivaló, így a film kerülendő. Szinte nincs is benne pozitívum. Talán csak a vége, abban is az, hogy vége lett. Azért a 2/10 kijár.