Még mindig lakótársat keresünk (Les poupées russes)

Tipikus folytatás, ha az első jó lett, akkor a másodikra is beülnek az emberek. Szerencsére a jobbik fajtából való folytatás, így teljes értékű filmet kapunk és nincs hiányérzetünk mikor végül felállunk a képernyő elől.

Az első részhez csak laza szálak fűzik. Maradt a főszereplő és a régi mellekszereplők is feltűnnek. A történet még midnig Xavier élete körül bonyolódik. Már majdnem 30 éves, de még nem állapodott meg és nem találta még meg azt a nőt, akivel majd leéli az életét. Ahogy az első rész végén is láthattuk, otthagyja tanult szakmáját és író lesz. Kisebb munkákból tartja el magát. Egyszer felkérik egy sorozat forgatókönyvének a megírására. Majd pedig arra, hogy írja át angol nyelvre is. Ekkor lép be a képbe Wendy (az első részből) és együtt dolgoznak. William esküvőjére Szentpétervárra utaznak, találkozik az egész multikulturális baráti társaság és Xavier számára megcsillan az örök szerelem lehetősége.

Az előzőhöz képest, ami tényleg egy poénokkal teli vígjáték volt itt most inkább a romantikus szálat domborították. A vígjáték helyett, pedig a drámaiság felé csúszott a film. Ami nem hátrány, mert a rendező jól oldotta meg a feladatot, csak az eslő alapján másra számítottam. Egy kellemes, sok poénnal tűzdelt vígjátékot vártam.

A magyar cím eredetihez képesti találóságáról nem tudok nyilatkozni, de a magyar cím önmagában félrevezető. Egy szorosabb történetbeli folytatást sugall, valamint, hogy az első rész nyomdokait köveit és nem tér le a jól kitaposott ösvényről. Talán jobb, hogy valami újat kaptunk egy sablonos folytatás helyett.

Ebben is megjelennek az előző formai vonásai, de sokkal kevesebb helyen és kisebb hangsúllyal. Az előzőre jellemző képi világ és képi eszközök is megváltoznak. Már nem annyira bohókás, sokkal inkább komolyabb, egy felnőtthöz jobban "illő". Ettől veszít ugyan az egyediségéből, de még így is egy nagyon kellemes film, jó kikapcsolódás.

Összességében, bár van néhol, ahol kicsit gyengébbre sikerült, mégis felér az elődjéhez. Neki is nyugodt szívvel adom a 7/10-et. És csak ajánlani tudom az amerikai filmdömping közepette egy kis európai kitekintésként, de önmagáért a filmért is érdemes.

süti beállítások módosítása