Múltidézés: Indul a bakterház

A múltidéző rovatot rögtön egy igazi magyar klasszikussal kezdem 1980-ból. Azt hiszem, mostmár kijelenthetjük, hogy ezen a filmen nemzedékek nőttek fel. Ez egy olyan gyöngyszeme a magyar filmkultúrának, ami örökérvényű marad. Az elkövetkezndő nemzedékek is ugyanúgy fogják élvezni, mint az őket megelőző; ugyanakkora mosoly fog elterülni az arcukon.

Bendegúz első megjelenése a képenrnyőn már mosolyt csal az arcunkra, de mikor megszólal ez a mosoly a végsőkig szétterül és fültől fülig ér. Ezt a vadalmaszerű mosolygást csak egy-egy szívből jövő kacaj töri meg, igen sűrűn. Ezt a filmet bármikor elő lehet venni és arra a kicsit több, mint egy órára míg tart elfeledteti a világ összes gondját. Elég nagyképűnek tűnhet ezt így kijelenteni, de szerintem nem kell bizonygatni, mert ezt mindenki tudja.

A poénok mellett a színészi játék valami fantasztkus. Ez a teljes színészi gárdára vonatkozik, de mégis ki kell emelnünk Koltait és Bendegúzt alakító Olvasztó Imrét. Kedvelem Koltai játékát, de ettől függetlenül a bakter szerepében tökéletes volt. Olvasztó Imre pedig, mintha erre a szerepre született volna. Teljesen természetesen alakította Bendegúz szerepét. Tényleg csak magasztalni lehet.

Minden nagyszerűsége mellett talán az a legjobb benne, hogy végtelenszer újranézhető és minden alkalommal mutat valami újat. Persze arról nem beszélve, hogy állandó mosolyt csal az arcunkra és szinte eufórikus hangulatot teremt. Részemről 9/10, mert kicsit rövid, mindössze 67 perc. A rekeszeizmom, bár kicsit nehezen, de még elbírt volna 20 perc szakadatlan nevetést.