If I Had Known I Was a Genius

Bevallom kicsit féltem nekiülni ennek a filmnek. A téma, amit feszeget a film önmagában nem rossz, de nem tudja felkorbácsolni az érdeklődésem annyira, hogy rögtön leüljek és megnézzem. Másik ilyen hártáltató tényező, pedig az volt, hogy bár szerepe szerint egy kiskamaszt kellett játszania, a színész mégis már bőven 30 közelében járt. Erre mindjárt ki is térek.

Először lássuk, hogy mi a story. Michael egy zsenigyerek. Ennek ellenére nem egy tanulós szakmába vág bele, amiben ugye nagy jövője lehetne, hanem színésznek áll. Egy TV showban szerepel. Majd mikor a TV műsort törlik, akkor kell szembesülnie a valós élettel. Szóval a saját tolmácsolásában hallhatjuk az életének történetét.

Ha már az elején megpendítettem az érdekes színészválasztást, akkor most részletesen is kitérnék rá. Bár legalább három jellegzetes életszakaszon megyünk végig, mégis folyamatosan csak egy színész van. Bár még a film elején magától a főszereplőtől kapunk erre egy egészen elfogadható magyarázatot, nekem mégis az az érzésem, hogy pénzügyileg így egyszerűbb volt. Egyáltalán nem hangsúlyozták, hogy miért is van szükség egy "felnőtt testre" a meséléshez.

A színészi gárdánál meg kell említeni még Whoopi Goldberg és Sharon Stone nevét, akik szintén feltűnnek a filmben, bár csak mellékszerepekben. Whoopi Goldberg jól játszik, de tőle el is várjuk, bár most nem igazán bohókás szerepben tűnik fel. Sharon Stone-t pedig sohasem a kiemelkedően jó színészi játékáért szerettük, bár mára azért megöregedett valamelyest. Fel sem ismertem szinte.

Az alapötlet nem rossz. Egy zseni, hogy éli meg azt, hogy zseni? De ez a zseni teljesen normálisan éli meg, hogy nagyon okosnak született. Teljesen hétköznapinak és így veszít varázsból. Már nem lesz annyira érdek feszítő a története. Csupán egy a sokból. Ahogy ez a Mindenképpen talánnál bejött itt nem. Bár emberközeli és a valóságról szól mégsem érdekes. A megvalósításba valahol hiba csúszott.

Egynek jó volt, 6/10-et ér ez a teljesítmény. Néha még humor is akadt benne, de az is inkább fekete humor. Személy szerint nekem bejön ez a fajta stílus, szóval tudtam pár jót nevetni rajta.