Chaos Theory

Felbuzdulva Ryan Reynolds utóbbi pazar alakításán, rögtön belevágtam egy újabb filmjébe. Magyarországon elég ismeretlen filmről van szó, moziba biztos nem jutott el. A színész most is inkább az érzékenyebb oldalát mutatja meg, mert a film egy dráma, méghozzá kőkemény.

Rögtön az elején egy esküvőre csöppenünk. A vőlegény az utolsó kétségbe esés fázisában van. Megnyugtatására a leendő após (Ryan Reynolds) elmeséli a saját történetét. A szerelemről és egy házasságban előforduló szélsőségekről.

A történetben van egy-két csavar és érdekes fordulat. Persze ezekhez alapfeltétel a hősünk hihetetlen pech-sorozata. Rigolyás, a saját szabályaihoz mereven ragaszkodó, állandóan listákat író egyénről beszélünk. Elég szerencsétlen párosítás ez így, szóval a káosz kitörése mindig a levegőben van és csak egy apró szikra szükséges.

Ez a film is csak megerősített hitemben, hogy Ryan Reynolds egy igazán jó színész. Itt is jól hozza a kicsit dilis, de csupa szív figurát. A többieket külön nem tudom kiemelni, mert nem nyújtanak maradandót. Megoldják a feladatot, de semmi több.

Már jónak mondható, de azért mégis közepes a film. Nem mutat semmi újat, semmi nagy ötletet. A drámaiság a helyén van, egy-egy poén is belefért, de nem jellemző. 6/10-et adok neki, ami főleg Reynolds érdeme.

süti beállítások módosítása