St. Trinian's

Megint egy angol film. Már a második a közelmúltban, ez már kiemelkedő mennyiségnek számít nálam. Egy jó kis angol vígjáték, néhány ismert névvel és persze az elengedhetetlen angol humorral. Gondoltam én, aztán kicsit másképp alakultak a dolgok.

A St. Trinian a legrosszabb iskola az Egyesült Királyságban. Súlyos anyagi gondjai vannak, ezért a küzdelem a bankokkal és az adóhivatallal állandósult. Anyagi csőd fenyeget és ez az iskola bezárását és végét is jelentené egyben. Ekkor határoznak úgy az iskola nem mindennapi diákjai, hogy saját kezükbe veszik az irányítást és megmentik az iskolát a csődtől.

A "gondoltam én" bevezetés nem sejtet jót, de ennek ellenére egy kellemes filmmel van dolgunk. Viszont van de. Sajnos. Én úgy éreztem, hogy az angol humor a háttérbe szorult és helyette jött az amerikázás. Az angol humor jó, de csak mértékkel, viszont egy angol vígjátékba igenis kell, hogy legyen belőle bőven.

Azt hittem, hogy a realitással nem lesznek gondok, persze azon túl, hogy az iskola állapota eléggé sarkított. Tévednem kellett. Ha minden realitás érzékünket a pénztárnál hagyjuk, akkor tényleg jót lehet rajta szórakozni. Most nem a fizikai realitásra gondolok, hanem a történet abszurditására. Félúton sikerült is levetkőznöm minden ilyesfajta érzésemet, utána már könnyebben csúsztak a poénok.

Erre még érdemes pár mondat erejéig kitérni. Legtöbbször túlzás volt a humor forrása. Volt, hogy már-már a megbotránkozás határait súrolta, de ez érthető ebben a környezetben. Nem akarom részletezni, milyen is az iskola, de egy példát adnék: mikor arról tanakodnak, hogy milyen robbanószerre lenne szükség, az igazgató(!) javasolja TNT helyett az RDX-et, mert az nagyobbat szól.

Mondhatom, hogy a film humora elég agyatlan volt, de azt nem tagadhatom le, hogy jól szórakoztam. Sokszor tört fel belőlem harsány kacaj, ami mostanság azért ritka volt. A film teljesítménye 7/10. Nincs ezen már mit ragozni, egyszer érdemes ránézni.