Egy kis kitérő után visszatérek a meg nem nevezett sorozatomhoz, ami a tini-filmekre és a felnőtté válás témájára koncentrál. A mostani darab picit kilóg talán az eddigiek sorából, mert itt senki sem akar felnőni. Mindig fiatalok akarnak maradni a néha kegyetlennek tűnő, de mégis kellemes gimnáziumi miliőben.

A történet a zsáneren belül a lehető legtöbbet használt sablonra épít. A nerd srác hogyan emelkedik a gimnáziumi ranglétra tetejére, és hogyan nyeri el a legdögösebb és legnépszerűbb csaj szívét. Százszor láttuk már ezt, százféle tálalásban, de mégsem megy ki soha a divatból.

Ronald Miller egy nerd, geek vagy lúzer, hívjuk, aminek tetszik. A lényeg, hogy a gimnáziumi társadalom egyik alsó szintjét képviseli. A végzős évére nem úgy szeretne emlékezni, mint amilyen az eddigiek voltak, ezért felbéreli a suli legnépszerűbb csaját, hogy játssza a barátnőjét egy hónapig. Ettől reméli a népszerűségi indexének hihetetlen megugrását. A terv működik, talán túl jól is…

Már láttam néhány filmet a műfajon belül (igaz nem eleget), de ezzel a megoldással még nem találkoztam. Mondhatni üde színfolt volt, még akkor is, ha a film maga már több mint húsz éves. Ennek ellenére nem tudott meglepetést okozni a film. Minden "terv" szerint haladt és a végén a happy end sem maradhatott el. Persze ezeken felesleges rugózni, mert itt nem a világmegváltó történet volt a lényeg, hanem hőseink szárnypróbálgatásai az ellenkező nemmel szemben.

A filmben akad néhány emlékezetes momentum. Elsőnek talán Patrick Dempsey alakítása. Kezdhetjük azzal, hogy itt még pimaszul fiatal, másrészt pedig játékával is meg lehetünk elégedve. Jól adja a naiv srácot, sőt talán ez sokkal jobban megy neki, mint a nagymenő szívtipró. Amanda Peterson Cindy Mancini (a jócsaj) szerepében köszönthetjük és alig hisszük el róla, hogy alig 16 éves a film forgatásakor.

Minden tini-film próbálja picit nevelni a fiatalságot. Itt sincs ez másképp. A népszerűség szép és jó, de vannak árny oldalai is. Mennyire maradhatsz önmagad, ha állandóan meg kell felelni a külső elvárásoknak? Persze ez csak mellékesen kerül elő két publikus megaláztatás között, de a végén mégis belátja hősünk, hogy csak a saját bőrében lehet az, aki szeretne. (És a csajt is csak így kaphatja meg. :))

A Can't Buy Me Love egy szórakoztató film, amiben az eredetiség szikrája is megvillan, de aztán hamar el is alszik. A zárójelenetben már azt hittem, hogy életszerű lesz, de aztán mégse – ez mégis csak egy mese, viszont annak nem rossz. A vállalhatatlanul gáz magyar cím ne riasszon el senkit! Kellemes másfél óra ez a '80-as évek végéről. 7/10.

Can't Buy Me Love
színes, amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 1987
r: Steve Rash