Erre a filmre már csak azért is érdemes felfigyelni, mert a gyönyörű és tehetséges Claire Danes játszik benne. Egy autista lány útját követhetjük végig az elutasítástól az elfogadásig. Mind a körülötte lévő emberek, mind pedig saját maga szempontjából. Temple Grandin autizmusa lévén egy szokatlan nézőpontból látja a világot és ez segít elérni neki, amit szeretne.

Tökéletes példája ez a film az emberi akaraterőnek és kitartásnak. Igaz történet erőteljesen amerikaira formálva. Csöpög belőle a tenni akarás, a self-made man ideológiája és persze az, hogy ha nagyon akarsz valamit és teszel is érte, akkor semmi sem lehetetlen. Csupa amerikai szlogen, ami már a könyökünkön jön ki, mert minden második film erről szól. Mégis olyan távolinak érezzük az egészet. Pedig ezt dörgölik minden nap az orrunk alá: „Légy, aki lenni akarsz!” Kár, hogy a világ ezen felén nem ennyire rózsás a helyzet, de ez még nem jelenti azt, hogy egy megható és jól megrendezett történetet ki kéne dobnunk a kukába.

Megtörtént eseményekből egészen könnyű könnyeket és érzelmeket előcsalogató filmet forgatni. Csak egy jól megírt forgatókönyv kell, elfogadható színészi alakítások, és persze egy jó iparos munkának beillő rendezés. Itt mindez megvan. Sőt Claire Danes messze túlteljesíti az elvártakat. Meggyőzően formálja meg az autista Temple Grandin szerepét.

Temple látásmódját is egészen jól elkapja a film. A teljesen fotografikus memória ábrázolása a bevillanó képekkel jól szemlélteti, hogy milyen lehet, habár fogalmunk sincs. Nekem legalábbis, mert elkerültem azt a sort születéskor, ahol a fotografikus memóriát osztogatták bőszen.

Temple Grandin számára minden adott, hogy egy jó tévé film legyen. S ezeket ki is használja. Érzelmes, megmozgatja szunnyadó és elhanyagolt együttérzésünket. Talán még egy-két könnycseppet is csal a szemünkbe. Mostanában az HBO-n kaphatjuk el, és érdemes is, mert egy érdekes életutat csomagol érzelmes köntösbe. 7/10.