Z világháború

Brad Pitt eladta magát. A Paramount pedig teljeséggel ostobának nézi a befogadóit. A jelenleg mozikban futó World War Z az igényes és csalogató promóció ellenére az unalmas klisésztorin kívül semmit nem tud nyújtani.

Főhősünk a tökéletes családapaként napjait töltő ex-ENSZ-ügynök, Gerry Lane (Brad Pitt), aki családjával egy reggel útnak indul – a film furcsa mód nem ad egyértelmű választ arra, hogy tulajdonképpen miért. Az autóval dugóba keverednek, ahol váratlanul, minden különleges előjel nélkül bomba robban (ez már eleve felvet pár kérdést az ezt követő cselekményelemek tekintetében). Az utca felbolydul, kitör a pánik és mindenki menekülni kezd. Hamarosan feltűnik néhány abnormálisan viselkedő, hörgő és ugráló ember, akik előszeretettel harapdálják sikítva rohanó társaikat. És ezennel kirobban a Zombi-apokalipszis. Persze hősünknek családostul sikerül épségben kijutnia a kellemetlen helyzetből, majd ex-munkakörének kapcsolati rendszerét kihasználva átmenetileg biztonságba tudja helyezni szeretteit. Őt azonban szólítja a kötelesség, hogy megmentse a világot és az emberiség azon kicsiny százalékát, akik még nem fertőződtek meg. Őrült nyomozási hajsza indul, élén Gerry-vel, hogy megkeressék a vírus gyengéjét és ezzel kifejlesszék az azt legyűrő vakcinát. Vajon sikerül-e? Egy ilyen sémákra épülő történet esetében szerintem senki nem kételkedik az enyhén egyértelmű végben.

World-War-Z-header.jpg

Ami furcsa, az az, hogy a filmet megelőző látványos kampány, sőt még a főcím is igen sokat ígérő volt. Kellemes várakozással ültem a moziban. Ehhez képest Marc Foster egy hollywoodi kliséktől súlyos, szinte már önmagát nevetségessé tévő zombi-katasztrófa förmedvényt volt képes a nézők szeme elé tárni. Kritikán aluli volt a film.

A zombi-film szerintem eleve elég nehéz műfaj. Alapvetően nehéz kitörni az „vírus-keltette káosz” alapmotivációjából, amitől az emberek elvesztik korábbi énjüket és agyatlan, hörgő gyilkológépekké válnak. Sajnos így a kétezres évekre a horrormitológiában ez a fajta, különböző, érdekes variációk kínálására alkalmatlan monstrum igen elcsépeltté vált, nem véletlen hogy számos alkotó már inkább ironikus/humoros megközelítéssel nyúlt a témához (Alkonyattól pirkadatig, Haláli hullák hajnala, Zombieland). Kifújt, kevés lehetőséget kínáló alaptörténet, a szörny igazából unalmas (hiszen nincs benne semmiféle pszichológiai motiváció, vagy különlegesség) – de a Paramount mégis úgy gondolta, hogy csinál egy nagyszabású látványfilmet, ami ebből indul ki és még ráadásként halálosan komolyan veszi magát.

A végeredmény több, mint szánalmas. A forgatókönyvvel alapjaiban komoly gondok vannak: a párbeszédek iszonyúan mesterkéltek. Minden értelemszerű történést szóban is megerősítenek az erre kitalált „ügyeletes jóváhagyó” karakterek, de olyan szájbarágós módon, hogy a néző komolyan kezdi azt érezni, hogy az alkotók olyan 40 körülire becsülték az IQ-ját. Néhány jelenet ezzel ellentétben csak mondvacsinált módon követi az ok-okozatiság alapszabályait. Főhősünk a nyomozás során főként kreált érvrendszerek mentén von le egyáltalán nem egyértelmű következtetéseket, amikre nemcsak hogy bizonyíték nincs, de értelmüket sem látni kifejezetten. A néző meg csak fogja a fejét, hogy mit próbálnak itt beadagolni neki. Ez súlyos ellentmondás egy és ugyanazon film esetében, de ez is minősíti a World War Z-t.  Néhol túlegyértelműsít, máshol meg értelmetlenségeket kíván zagyvaságokkal igazolni.

Ráadásul a szorosra vett műfaji keretek érdekében (zombihorror-akció-katasztrófafilm) az alkotók önként és dalolva lemondanak a realitás alaptörvényeiről. De nem úgy, mint mondjuk a Die Hard 4., ami legalább ironizál a saját valószerűtlenségén (gondoljunk csak arra, mikor az ötvenes évei végét taposó Bruce Willis vidáman zsonglőrködik egy vadászgép tetején). A Z világháború egyszerűen csak nevetségessé válik azáltal, hogy még komolyan is veszi magát. Az eseményekben fordulópontként felbukkanó akció- vagy attrakciós pusztulásjeleneteket rendre csak a cselekményvezetés szempontjából fontos karakterek élik túl, mindenki más a film gyilkológépezetének áldozatává válik. Totális nonszensz. Egy idő után erős szkepticizmus indul el a befogadóban, már nem is izgulunk a hősökért, mert minek, úgyis túlélik. A néző azonosulásnak ezennel annyi.

A zombik egyébként nagyon viccesre sikerültek (bár valószínűleg nem ez volt a cél), random mozgáskoordinációjuk és struccokra emlékeztető hangjuk a moziteremben általános derűt okozott. A film horror része is sajnos túl kiszámítható lett, a sokkhatások rendre balul sültek el.

De a kedvencem mégis a vég volt. Ezzel a film végleg bebizonyította, hogy semmi értelme nem volt ennyi pénzt beleölni ebbe a szuperprodukcióba. Hiába a rossz forgatókönyv, a néhol nevetséges látványvilág (mint például a falra törekvő zombitorony), a mosolyfakasztó szörnyek és a rossz színészi alakítások, azért vártam, hogy mondanivalójában hátha nyújt valamit a Z világháború. De nem. A vég konklúziójában a hős mindössze annyit tudott átadni, hogy a háború csak most kezdődik és harcoljatok, mert ez az egyetlen út. Tessék?! És ezzel a komoly filozófiai tézissel mit kezdjen egy átlagnéző, akinek a világában nem rohangálnak elvadult strucchangokat hallató zombik?

Köszönjük szépen.

2/10