Tommy Lee Jonesnak egy régebbi westernje. Azért annyira nem régi, 2005-ös. Nemcsak a főszerepet játssza, de a rendezői széket is ő foglalta el. Nincs benne nagy újító szándék, de egy nagyon jó kis filmet hozott össze. Ezt mutatja a kritikai elismerés és Cannes-ban elnyert legjobb színészi teljesítményért és a legjobb forgatókönyvért járó díj is.

Egy film a barátságról, a tiszteletről és sorsok összefonódásáról. A mondanivalója nem megy filozófiai mélységekbe. Megmarad egyszerű mindenkinek érthető formában, de ezt a filmet nem is a mondanivalója tesz igazán jóvá. Pontosabban ez így nem igaz, de mindenképpen a háttérben marad a mondanivaló fontossága.

Melquiades Estrada egy mexikói illegális bevándorló, de tisztességesen dolgozik egy ranch-on Texasban, közel a mexikói határhoz. Mikor megölik, a tetemét egy sekély sírban elkaparják a sivatagban. A helyi rendőrség nem foglalkozik az üggyel. A holttestét a helyi temetőben helyezik el. Pete Perkins, a legjobb barátja felkutatja tettest és rákényszeríti, hogy temesse el tisztességgel a szülőhazájában.

Ugyan csak egy történeti szálon fut az esemény, de időben viszont többön. Ez néhol kicsit bezavart, mert nem volt világos, hogy most épp mikor játszódik, amit látunk. Viszont mikor rájövünk a megoldásra, az villámként hasít belénk – vagyis velem így történt. Onnantól kezdve már képben voltam. Egyszóval figyelni kell, mert különben elveszünk az időben.

A film kétnyelvű. Ami nem baj, sőt különlegessé teszi a filmet. Az angol mellett természetesen spanyolul beszélnek benne. És nem csak egy-egy mondat van spanyolul, hanem viszonylag hosszabb párbeszédek is és sokszor lényeges dolgokat is mondanak. Én csak szinkronos változatban láttam, de spanyol nyelvű részeket nem szinkronizálták le, így először életemben egy szinkronos filmet magyar felirattal kellett néznem. Ez már alapból illúzióromboló, ráadásul a film második felében technikai okok miatt eléggé nehézkes volt a felirat és a film összeegyeztetése. Ez azért elég sokat rontott az összbenyomáson.

A színeszek jók voltak, a két főszereplőt külön ki kell emelni, mert tényleg nagyon jót alakítottak. Tommy Lee Jones, a modern vadnyugat utolsó lovagja, akiben még maradt emberség. Megmutatja, hogy még mindig nagyszerű színész. A másik főszereplőnek, Barry Peppernek az őszinte megbánást és bűntudatot nem sikerült teljesen jól láttatnia. Magyarán nem hisszük el, hogy tényleg mardossa a bűntudat, de azért a végén kisebb rábeszélésre elég jól elhiteti, hogy mégis tiszta szívéből megbánta, amit tett.

Az említett technikai probléma kicsit belerondított az összképe, de még így is egy nagyszerű filmet láthattam. Mindenkinek ajánlom, aki nem riad vissza a lassabb és inkább az érzelmekre, emberi sorsokra kihegyezett filmektől. Összbenyomásom számokban kifejezve 7/10, ha nem lett volna gond a felirattal biztos nagyobb élményt nyújtott volna.

Mikor itthon megjelentek a plakátok még nem keltette fel az érdeklődésem. Viszont miután az egyik előzetesben megláttam a "nyilaik eltakarják a napot" jelenetet, na az teljesen letaglózott. Meg is néztem moziban, és megkaptam amire számítottam.

Természetesen a vért nem kedvelők jobb, ha tartják a távolságot egy ilyen filmtől, de az a pár durvább jelenet nem csökkent semmit az élvezhetőségen. Egyrészt ellensúlyozza őket a hangulat, mondhatni kárpótol mindent, másrészt, köszönet Zack Snyder rendezőnek, nem is bővelkedik bennük annyira hogy horrorfilm érzetünk legyen tőle.

Arról pedig, hogy mit hoztak ki egy történelmi eseményből, csak azt tudom mondani, jól választottak. Sokan mondták, hogy milyen valótlan elemek vannak benne, de ennek így kell lennie. Ez a mitológikus feldolgozás méltó emléket állít a 300 spártainak, és jó hangulati alapot ad a filmnek. Aki pedig valóságosságot akar, az nézzen dokumentumfilmet.

A történet mindenki számára ismert: Leónidasz király 300 főnyi spártai katonájával ellenáll Xerxész rettentő haderejének a thermopülai szorosnál i.e. 480-ban. A velük együtt párezer főt kitevő hellén haderő több százezres perzsa sereget tartóztat fel, mivel számbeli fölényük nem jelent előnyt a perzsáknak ilyen szűk helyen. A harc mellet helyet kap a Spártában folyó "összecsapás" is, melyben felesége próbálja rábírni a spártai tanácsot, hogy küldjenek Leónidasz után csaptokat. A király ugyanis az ephoroszok akaratának ellenére harcolna, így mivel háborúba nem mehet, "a személyes testőrségével tesz egy kis kiruccanást északra".

A történet elmesélését ötletesen oldották meg: Dilios (az egyik spártai katona) tolmácsolásában hallhatjuk, ám ezt csak a végén tudjuk meg. Ez a megoldás lehetőséget ad a narrálásra, és jó helyen, megfelelően élnek vele a filmkészítők.

A film egy képregény-adaptáció, és bár nézés közben nem tűnik fel, utólag belegondolva ezt tükrözi pár speciális effekt is. Gondolok itt a lassításos jelenetekre, melyekben a lelassított részek egy-egy képnek felelnek meg, a köztük lévő gyors áttűnés pedig a köztes, hiányzó rész. Emelett ez a hatás beleránt a harc ritmusába. Egy lelassított mozdulat után érezni a villámgyorsan megtörténő szúrások és kardcsapások lehengerlő erejét.

A magával ragadó mitológiai hangulathoz teljesen passzol a zene is, amit Tyler Bates komponált. A képi világot is sikerült eltalálni, legalább annyira mint a könyv alapján készült filmekét (H.P. meg Gyűrűk Ura). Sok helyen tényleg nem valóságos, de mint azt már kifejtettem, ettől lesz az az igazi mitológia érzete az egésznek.

Csak a gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, de akit nem tántorít el egy kis vér, na meg egy pár levágott fej, annak nagyszerű élményt nyújt ez a film. 8/10-et adok rá.

Micsoda film! Most lett vége. Teljesen letaglózott. Nem számítottam rá, hogy ilyen jó lesz. Egy kommersz, kicsit bonyolultabb történetvezetésű filmre számítottam, de semmiképpen sem erre. Elkap a film hangulata és a 100 perces játékidő elrepül és sajnáljuk, hogy vége. Még többet szeretnénk.

Nem az a tipikus amerikai film, amikor bár a történet bonyolultabb, mégis a végére minden kérdésünkre kész választ kapunk és nekünk nem kell hozzá tenni semmit. Ez a film bizony megmozgatja az agytekervényeinket. Figyelni kell a történetre, a kis utalásokra és apró részletekre. És a legvégén a végső következtetést nekünk kell levonni.

Gary egy közepes tévés színész, miután elhagyja a barátnője, a cuccaira kicsit több gyújtófolyadékot a tesz a kelleténél és felgyújtja a házát. Majd ittasan vezet végül egy kis crackkel koronázza meg a napot. Ekkor észreveszi, hogy nincs köldöke. Rögtön 911-et tárcsázza. A kórházba menet a hátsó ülésen meglátja saját magát, ráadásul kétszeresen, majd felborul az autója. Sitt majd háziőrizet. Innen indul az első szál.

A film 3 részre van osztva. Amik merőben különböznek egymástól, de mégis összefüggnek. Ott vannak azok a kis utalások, amik mellett nem lehet csak úgy elsiklani. És ezektől a kis utalásoktól lesz kerek egész a történet. Minden rész nagyon jó a maga nemében, de összerakva talán még jobb.

Ryan Reynolds levetkőzte szépfiús álarcát és megmutatta, hogy képes rendes színészi játékra. A szerepet jól hozza, még akkor is, ha 3 teljesen különböző karaktert is kell megjelenítenie. Nem is gondoltam volna, hogy egy szemüvegtől ennyivel értelmesebb lehet a feje. Pedig így van. A második részben egy értelmes írót alakít, aki a sztereotípiáknak megfelelően szemüveges. Ezzel a szemüveggel érik el, hogy elhiggyük, hogy tényleg intelligens és sikerül is. Melissa McCarthy volt nagy meglepetés, aki a Szívek szállodájából lehet ismerős. Az ottani mézes-mázos Sookie-t sikerül a háta mögött hagynia és bebizonyítja, hogy igenis van tehetsége a színészkedéshez.

Mire ide a kritika végére értem, már azt kell mondjam muszáj megnézni. A filmben iszonyat kontraszt van. Kicsit oltja a tévé világát, meg az amcsikat, de közben a film közepén még nem sokat értünk az egészből. Aki kicsit több sci-fit néz az átlagnál és van sütnivalója az viszonylag hamar elő tud állni egy teóriával, ami a végén kisebb foltozgatások után megállj a helyét. Szóval nem lehetetlen megsejteni a megoldást a vége előtt, de semmiképpen sem könnyű.

Írás közben végig 8 és 9 közötti pontszám között vívódtam, de végül adok neki 9/10-et, mert fantasztikus élmény volt. Vagy inkább egyedi, talán ez jobb szó. A poszter pedig szerintem zseniális, de ezt csak a film után lehet igazán értékelni. Még egy okkal több, hogy minél előbb megnézzétek.

Egy film amit, ASAP-be ajánlottak, azaz as soon as possible. Úgyhogy rá is vettem magam. Még teljesen a Bűbáj hatása alatt vagyok és a hangulatom is hasonló. Lehet inkább valami könnyed, a valóságtól messze állót kellett volna néznem. Így viszont nem tudtam rendesen átérezni a film lényegét. Pedig van neki, nemcsak mondanivalója, hanem lenne neki hangulata is, amit ha sikerül elkapni, akkor azzal egy fantasztikus filmélménnyel lehet gazdagabb a néző.

Andrew Largeman egy mellőzött színész, van egy tévés szerepe amiben egy retardáltat játszik. Mikor anyja meghal kénytelen hazamenni a temetésére. Már több mint 9 éve nem járt otthon. A kapcsolata a családjával elég bajos. Az apja, aki egyben pszichiátere is elhidegült tőle, mert azt hiszi, hogy a felesége a fia miatt került tolószékbe. 15 éve már gyógyszeren él, de most elhatározza, hogy leáll velük. Apja javaslatára elmegy helyi elmegyógyintézetbe, ahol megismerkedik Sammel. Sam próbálja élvezni az életét, mégha az nehéz is. Andrew kapcsolata Sammel megváltoztatja a világlátását.

A filmet Zach Braff rendezte, írta és még a főszerepet is ő játsza. És egyiket se csinálta rosszul. Társát Samet Natalie Portman alakítja és emlékezetes alakítást nyújt. A mellékszereplők is jók, de jónak is kell lenniük, mert a színészi játékra épít a film. A történet elég sablonos és bár tényleg vannak benne jó ötletek, de korántsem annyi, mint amennyi lehetőség lenne. A fényképezés sem különösebben húdejó, de azért ott is van pár szép jelenet. Példának okáért rögtön itt van, az amit a poszteren látunk.

Az ötletességre is lehet sok példát hozni, de főleg akkor tapasztaljuk, hogy ez most nagy ötlet volt, mikor mosolygunk kicsit a filmen. Nem egy vígjáték, de elcsattan pár igazán jó poén. Bár ezeket sem fogjuk utána sokszor emlegetni. Csak vannak, de abban a pillanatban a helyükön vannak.

Még a zenére térnék ki, mert nagyon igényesen lett összeválogatva. Most is az szól miközben a kiritikát írom - ihletet kell merítenem valamiből. De a film nélkül, egy szimpla válogatásként is megállná a helyét, ami azért nagy szó.

Tényleg érdemes megnézni, de kell hozzá egy bizonyos hangulat, ami nekem most nem volt meg. Így sokat vesztett az értékéből, főleg mondaniválójában. Így most csak egy gyenge 7/10, de lehet, hogy egy napon újranézem és akkor valami fantasztikus élményben lesz részem. Most ez elmaradt.

Olyan filmélményt adott ez a film, amit nem is gondoltam volna. Mikor megnéztem, gondoltam rögtön meg is osztom a többiekkel itt a házban. De akiknek elmondtam, az elintézte egy vállrándítással. Szerintem ennél sokkal többet érdemel. Lássuk miért!

A Bűbűj tipikusan az a film, aminek biztos happyend a vége. 10 perccel a film kezdete után már a pontos részleteket is tudjuk a végét illetően. Tudjuk azt, hogy kit kivel hoz össze a sors és hogy ők boldogan élnek, míg meg nem halnak. De az effajta filmeket nem is ezért szeretjük. Nem a csavaros történet vagy a monumentális látvány (bár néha lehet) nyűgöz le, hanem a hangulata és még jobb kedvünk is lesz tőle. Egy ilyen film pont jókor jött, mert bár itt állunk a tavasz küszöbén, most mégis hideg van és még hóvihar is volt.

A film kicsit hosszabb, mint másfél óra, de erre az időre tökéletesen elhiteti velünk, hogy létezik az a bizonyos mesebeli szerelem. Bár az agyunk racionális fele végig tiltakozik, de a film nemes egyszerűséggel elnyomja ezt a hangot a fejünkben. Átadjuk magunkat az önfeled szórakozásnak és elhisszük, hogy létezhet egy egyszerűbb világ, ahol a meglátom-megszeretem-elveszem elv érvényesül.

Giselle álmai hercegét várja erdei kunyhójában. Egy nap el is jön, ő pedig pont az ölébe pottyan. Első látásra szerelem, már mennek is a palotába, másnap esküsznek. A boszorkány, féltvén hatalmát - nem akarja átadni a trónt a hercegnek - gonosz tervet forral Giselle ellen. Mikor Giselle megérkezik az esküvőre, kihasználva mérhetetlen naívitását belelöki egy feneketlen kútba, aminek az alján a valóság van. És ekkor Giselle az 5. sugárúton találja magát New Yorkban. Természetesen a herceg utánamegy a valóságba, hogy megmentse és aztán elvegye feleségül.

A film valahol a paródia és a hagyományos mese között egyensúlyoz. Megjelenik benne rengeteg kommersz vagy inkább a fiatal korosztály számára mindig nézhető mese (pl. Hamupipőke, Csipke Rózsika). Ezeket olyan jól ötvözi, hogy nem tűnik fel, hogy itt-ott van egy kis lopás. A paródia jelleg talán a film vége felé erősödik fel jobban, de ott is úgy, hogy egyáltalán nem irritáló és a történet még bőven elbírja.

Queen Narissa: [transforms into a dragon] Well, I'll need a story for when I go back to Andalasia. How about "a huge monster appeared and killed everyone, and poor Queen Narissa barely escaped". I think I'll start with the girl who started it all!
Robert: [jumps in front of Giselle] Over my dead body!
Queen Narissa: [shrugs] Ok, I'm flexible.
[grabs Robert]
fordítás

Kérdezheténk, hogy a gonosz boszorka mit keres a trónon? Ez is csak egy plusz pont a készítőknek, ha már paródia jellegű, akkor legyen teljes a kép. És különben is a birodalomban a szolgáján kívül senki nem tudja, hogy ő a gonosz boszorka, mindekinek a kedves arcát mutatja és a királyságban béke is van. Szóval nem feltűnő, csak a nézőnek szúr szemet. Ez a kicsit paródikus mese, ami nemcsak a gyerekeknek szól, mára már trend és kb a Shrekkel kezdődhetett. Én csak remélem, hogy ha már trend és tonna számra jönnek az ilyen filmek, akkor legalább a színvonal nem süllyed.

Az alapötlet, hogy összemossák a valós és mesevilágot, szerintem nagyszerű. Talán még ilyen formbában nem is volt rá eddig példa. Az újító ötletek mindig jobbak, még ha a kivitelezés gyengébb is. De erről itt nincs szó, a kivetelezés legalább olyan profi, mint az ötlet, ha nem jobb. Minden jelenet teljesen a helyén volt. Nekem a parkos tetszett a legjobban, amikor felcsendül a That's How You Know című dal. A zene kötelezően jó, mert Walt Disney filmről van szó.

A főhős, Giselle végig bájos és a jelmezei is jól eltaláltak. Csak a legvégén nyúltak mellé, mikor hűdeszépnek kell lenni. Az a ruha elég felejtős a csajnak. De különben rendbe volt.

Aki nem zárkózik el teljesen a meséktől annak csak ajánlani tudom. Nekem nagyon bejött: 9/10.