Egy újabb film, amire véletlen, de mekkora szerencse, hogy rátaláltam. Nulla hype és elismertség, de közben mégis tud meglepetést okozni. Nem is kicsit; a legnagyszerűbb élmények mindig a legváratlanabb pillanatokban érnek el minket.

Egy tini-film, de nem tipikus, csak szimplán tini-film, mert róluk szól. Egy életkép egy iskoláról a '99-es tanév végén. A nyár első napja (inkább estéje) és ezt bizony ünnepelni kell. És nem akárhogy. Stílusosan: egy hatalmas partival. Nem csalás, s nem ámítás, a történet tényleg ennyi: semmi. Nincs kiindulási pontunk, hogy aztán elérkezzünk valahova. Nincs meg a jól bejáratott ötös egység (expozíció, konfliktus, bonyodalom, tetőpont és megoldás) és előrehaladás is csak csekély mértékben figyelhető meg. Egy hangos, sőt üvöltő csendélet a fiatalság életéből. Ahogy azt rendesen kell, megkapta a Rated R besorolást, pedig csak az életet mutatja, kendőzetlenül, bár talán kicsit sarkítva.

24 óra történéseit láthatjuk reggeltől reggelig. A tanév utolsó napja, amikor mindenki csak azért megy iskolába, hogy aztán kijöhessen onnan. Mindezt fantasztikus zenei aláfestéssel teszik. Minden szám tökéletesen odaillik, és csak tovább fokozza a hangulatot. De nem csak a dallam kifejező, hanem a szövegek is. A beszerzése nálam már folyamatban van.

Csupán jó zenével nem lehet eladni egy filmet. Ez így is van, de itt nem is ezzel próbálkozik a rendező. A hangulatra alapoz. Egy hangulat filmet tesz elénk. Egy olyat, aminek a hangulatát gyorsan és minden nehézség nélkül tudjuk magunkévá tenni. Sugárzik a nihil, az élj a mának életfelfogás, de közben egy kis kétségbeesés is érezhető. Ez az, ami sokak utolsó gimnáziumi évét jellemzi, nem csak ott kint, de idehaza is. Talán azért üt annyira a hangulat, mert tél van, és vizsgaidőszak kezdete is van és ez a film egy apró reménysugarat csempész a mindennapokba.

Az utolsó képsorok teszik a filmet tökéletes lezárt egésszé, még akkor is, ha látszólag csak egy szelet az életből, aminek se eleje, se vége. Reggel van. Mindenki alszik az esti buli után. A hajnal első napsugarai szűrődnek át a fák lombján. Az az igazán kellemes nyári hajnal, madárcsicsergéssel és hűs szellővel és persze a nyár eltörölhetetlen szabadság érzésével. Az a bizonyos, amilyet minden reggel kívánunk magunknak a borongós és egyhangú szürke ég helyett.

A színészekről még nem szóltam. Huszonéves tinik, de ez itt most egyáltalán nem zavaró, mert ugye a középiskola vége felé járunk. A filmben a bódulat megfelelő fokának elérése érdekében mindent bevetnek: alkohol, fű és még gomba is. Ez mind szép és jó, de látni is kell és hinni is, hogy tényleg annyira kész vannak. És látjuk s hisszük is. Minden szereplő hozza a maximumot. Talán számomra a két begombázott csaj (tripping, ahogy az angol mondaná:)) nyújtotta a legjobb alakítást. A rengeteg szereplő között elveszik a főszereplő-mellékszereplő megkülönböztetés. A rendező ezzel is szembe megy a tipikussal, mint oly sok más területén a filmnek.

A cím. Ez csupán azért érdekes, mert megváltoztatták. A fesztiválokon még The Beautiful Ordinary címen futott (és imdb-n is így szerepel). Szerintem nem lehet eldönteni melyik a jobb, mindkettő kifejezi a film esszenciáját, csak más oldalról megközelítve. Talán az új cím annyiban több, hogy utal a kicsit életrajzi vonásra, mert a rendező pont benne van a korban, hogy '99-es év számára így teljen.

Még lehetne mit mondani, de minek? Nekem bizony feldobta a tegnap estémet; erre a másfél órára megint nyárnak éreztem az évszakot, és még a határtalan szabadságérzetet is sikerült elcsippentenem. Ez bizony 9/10-et ér az én értelmezésemben.