Az idei Oscar-gála egyik legesélyesebbike Ang Lee legújabb alkotása, a Pi élete. Az életteli, mesés történet, a komoly filozófiai kérdésfelvetés, az elbűvölő képi világ és egy olyan kulturálisan egyetemes nyelv teszi az év kiemelkedő művévé, amely mindenki számára megfogalmazhat valami különlegeset.

Pi Patel nem éppen mindennapi férfi, nem mindennapi életúttal. Ez az oka annak, hogy egy író ihletért kutatva felkeresi, hogy meghallgassa történeteit. Kezdjük ott, hogy nevét egy francia uszodáról kapta, apjának pedig állatkertje van Pondicherryben, Indiában. A fiút fiatal korától kezdve hajtja a megismerés kielégíthetetlen szomjúsága, melyben hite és az a számtalan vallás vezérli, amikben az évek során megtalálta a saját igazságát. Így tizennégy évesen már hindu, keresztény és mohamedán egyaránt. Amikor a válság miatt családja kénytelen elhagyni a szülőhazáját, Pi szomorú búcsút vesz a gyökereitől. Egy japán hajón, francia legénységgel, az indiai állatkert teljes „lakosságával”  útra kelnek az Új Világ és az Új Élet felé. Azonban egy tomboló vihar következtében Pi hamar egy mentőcsónakban találja magát – egy Richard Parker nevű bengáli tigrissel. 227 napot tölt a Csendes-óceánon, hogy újraélje mindazt, amit talán egyszer Odüsszeusz is – kicsit másképp.

A történet hihetetlen, de mégis az igazság magját hordozza magában. Ez abban rejlik, hogy a meseszerű fordulatok és a mozgalmas jelenetek közé az alkotók olyan elgondolkodtató kérdéseket ékeltek be, amelyek – ahogy a Pi életének egyik nagy kulcsmondata is szól – valahol hívővé teszik az embert. A film beszél vallásról, egyéni igazságról, szeretetről és barátságról – még ha az történetesen a vadon egyik nagyragadozójához fűz is.

A Pi élete emellett megőrzi cselekményességét, ami magával ragad. Zsigerien hat az érzelmekre, miközben folyamatosan gondolkodtat: megijedünk, félünk, aggódunk és nem egyszer fájdalmasan nyeldessük a könnyeinket. Érdekes megközelítéssel bánik a mesei elemekkel, egészen új – kulturálisan egyetemesebb módon – dolgozza fel azokat (így a legkisebb fiú, a mesés sziget és a vadállati társ/őrző motívumait). Ami azonban zavaró, az az ezt ellenpontozó felnőtti tálalás – a Pi élete mese, de nem gyermekeknek készült. Néhol brutalitássá fajulnak a jelenetek, a történet végső, morbid csattanója pedig olyan pszichológiai töltetet hordoz, ami még egy érett ember számára is nehezen befogadható.

Kiemelendő pont a gyönyörű képi világ: a szépen kitalált elemek megvalósítása tökéletesre sikerült – hol az idilli Indiában, hol egy amerikai kertvárosban, hol egy misztikus dzsungelszigeten járunk. Tovább fokozván ezt: a 3D-s technika kihasználtsága is bámulatos.  A Pi élete tehát leplezetlenül látványfilm is, így eléggé félő volt, hogy ez a filozofikusság kárára megy – a gyönyörködtetés közben nem sikkad el valahol a lényeg? Szerencsére nem, Ang Lee alkotása a szépséget megőrizve prédikál, és ez ritka erény.

A Pi élete genezisében hordozta a 11 Oscar-jelölést. A film hatása garantált és ráül az ember lelkére pár napig. Az, hogy mit fogadunk be belőle – rajtunk áll.

9/10