A királyság (The Kingdom)

Nem volt rossz. Sőt egészen tetszett. Egy újabb, 2007-es akciófilm, mely a terrorista akciókkal kapcsolatos, és drámaian érzékelteti azok morális hatását.

Nem előre betervezett film volt, nem láttam előtte plakátokat, sem előzetest, a címe alapján pedig valami középkori lovagi dologra számtottam. Rendesen meglepett tehát, mikor a film elején egy kis adatzuhatagot kaptam a világ 20. századi olajfogyaztásáról és termeléséről - kiemelve az USA-t és Szaúd-Arábiát, a legnagyobb felvevőt, és legnagyobb termelőt. De ezen a meglepetésen gyorsan túl is jutottam, ugyanis ezek után rögtön az akció közepébe csöppentem, és innentől nem engedett el a film egészen a végéig.

Előszőr egy terrorista akciónak lehetünk szemtanúi, mely egy amerikai lakótelepet érint Riyadh városban, Szaúd-Arábiában. Két terrorista hajtja végre a gépfegyveres gyilkolászást, nem kímélve senkit. Ezek után nemsokkal hatalmas robbanás végez többek közt egy, a helyszínen segédkező amerikai FBI ügynökkel is. Az USA-ban, a diplomaták intézkedéseire nem várva, Ronald Fleury (Jamie Foxx) FBI ügynök titkos szervezkedésbe kezd - részben a személyes bosszú hajtja, hogy végezzen barátja gyilkosával -, és elintézi, hogy 3 kollégájával 5 napot a tetthelyen tölthetnek

A szaúdi rendőrség egyáltalán nem segítőkész, de egy idő után közös céljuk egyesíti őket a szaúdi rendőr Al-Ghazival, aki a politikai akadályokat segít nekik leküzdeni.

Akció és dráma. Az előbbi inkább a helyzet mélységét tárja elénk, és tartja az érdeklődésünket, miközben felvetülnek a kérdések. Például nyomozónk eljut egy volt terroristához, akitől megtudhatjuk: 17 álmatlan éjszaka után az ember bármitől visszalép. És milyen emberrel is állnak most szeben, aki egy ilyen akció után tud normálisan aludni, és tovább tervez? Az efféle kérdések borzongatják meg az embert a film nézése közben, aztán visszarángat az akció, ha túlságosan is bele akarnánk merülni. Arra úgyis ráérünk majd utána, és fogunk is.

Lövöldözést, robbanást a megfelelő mennyiségben kapunk, ledületben tartanak az események, ugyanakkor nem estek túlzásokba, jól eltalálták a mértékeket. Szerintem jobb is így, hogy ezt az utat választották, kicsit távolabb az akciófilmtől, inkább a morális kérdéseket feszegetve, bemutatva milyen körülmények is uralkodnak abban a világban..

Esetemben egy jó élményt nyújtott a film, és már az első pár perc után megszűnt létezni a külvilág, az a majdnem 2 óra gyorsan véget ért. 8/10 nálam, csak ajánlani tudom.

süti beállítások módosítása