A múltidéző sorozat elsődleges célja, hogy régi klasszikusokat felelevenítse, és kedvet csináljon az újranézésre, esetleg pótlásra. Ennek szellemében a sorozat második darabja egy nagy magyar klasszikus. Egy igaz, megunhatatlan magyar vígjáték. Minden alkalommal ugyanúgy tudok nevetni a poénokon és egy kicsit mindig mást mond.

In medias res kezdéssel rögtön a színészi játékra térnék ki, mert talán ez az egyik legnagyobb erőssége a filmnek. A kor színészei közül a legjobbakat választották ki a szerepekre. Mindegyikük egyedülálló alakítást nyújt a maga nemében. Sinkovits tökéletesen játssza az agyafúrt dezertőrt, aki a zászlóalj pénzével próbál meg új életet kezdeni. Aztán ott van Darvas Iván, aki egy igazán parádés alakításban adja elő a kicsit instabil elméjű zászlóst. Igazság szerint mindenkit ki lehetne emelni, hogy miért is voltak jók. Egyedül talán Szijártót alakító Pálos György volt egy kicsit gyengébb, de még így is kilométerekkel előz meg sok mai színészecskét.

Sok magyar filmnél megfigyelhető, hogy sok bennük a csak magyaroknak szóló poén. Ez itt is erőteljesen érvényesül. Viszont a poénok közérthetők, számomra is, aki nem éltem akkor mikor játszódik, sem akkor mikor készült. Ez a tulajdonsága nagyban segít a filmnek halhatatlanná válni, mert minden generáció jót szórakozik rajta.

A "sima" poénok mellett megjelenik egy politikai üzenet is, amin ma már csak mosolyogni tudunk. Ha akarjuk, akár az előző rendszer propaganda gépezetébe is beilleszthetjük, a "kommunistának lenni jó" kikerülhetetlen üzenettel. Ez a mai ember számára (az én generációmnak biztos) egy plusz humorforrás.

Az idők folyamán szállóigévé lett már a filmből származó mondat, ami tökéletesen jellemzi a filmet: minden apró részletében vicces. Nem véletlenül az egyik legjobb magyar vígjáték. (A pontszerű értékelés elmarad, mert nem tisztem egy nagy klasszikust pontszerűen is megítélni.)