Star Wars univerzum II.

A most terítékre kerülő 3. és 4. rész között húzódik egy törés. Ezt persze nem kell sokat magyarázni, mert itt válik ketté az „eredeti” és az újonnan készített Csillagok háborúja. Így közvetlen egymás után megtekintve a két részt, válik nyilvánvalóvá, hogy mi is a Csillagok háborújának a hatalmas vonzereje. Mi az, ami már több mint 30 éve folyamatosan izgalomban tartja az embereket. Lassan már a második nemzedék nő fel ennek a messzi-messzi galaxisnak a bűvöletében. És bár ma már megkopottnak tűnhetnek a trükkök mégis sokszor sokkal élvezhetőbbek, mint sok mai „csoda”.

A Sith-ek bosszúja már sokkal jobb, mint a 2. rész. Már-már méltónak is mondhatjuk a teljes sagahoz. Látvány, akció a helyén van, a színészi játék is sokat javult, bár Hayden Christensen még mindig béna, és bármennyire is értékeljük igyekezetét a színészi játékának fejlesztésében, ez nem menti meg teljesítményét. Ugyanaz most is, aki 3 évvel korábban A klónok támadásában, csak itt tényleges belső vívódást kellett volna a vászonra varázsolnia. Így, hogy nem tette nekünk kell helyette odaképzelni.

Oly sok történelmi filmhez hasonlóan itt sem volt titok a végkimenetel, így felesleges izgulnunk, hogy mégis győz Anakinban a jó és nem változik Darth Vederré. Az átalakulás belső küzdelmét egy jobb színésszel akár izgalmassá is lehetett volna tenni. Hasonlóan a már említett (jó) történelmi filmekhez itt is lehetett volna izgalom és feszültség, annak ellenére, hogy tudjuk a végkimenetelt.

Ez a steril jelleg az egész filmre jellemző. És ez egyben a legnagyobb hibája is. A készítők mindent megtettek, hogy jól beillesszék ezt a részt a Star Wars univerzumba, de az egészet összetartó hangulat és feszültség valahogy kimaradt. Enélkül pedig csak üres váz az egész, de mindenképpen látványos váz.

A film második felében érződik nagyon, hogy a készítők rájöttek, hogy kevés már az idő és még sok mindent kéne elmesélni. Ezért elkezdenek utalásokat zúdítani a néző fejére. Elkezdik betölteni a hézagokat, amit az eredeti trilógiában nem sikerült és emellett persze előrevetítenek dolgokat. A majdnem 2 és fél órás film végére minden apró történeti lyukat befoltoznak, erre nem lehet panasz. Elvarrják a szálakat, amit kell azt pedig megnyitnak.

A Sith-ek bosszúja az átvezető, összekötő szerepének bőven eleget tesz. Összességében az újonnan legyártott három filmből ez a legjobb, de még így is messze elmarad az eredetitől.

Star Wars IV. Az új remény.  Az időben legelőször elkészült epizód. Itt a cím is kérdéses. Nálam okosabbak talán tudják, hogy Az új remény alcímet csak később aggatták rá, hogy belepasszoljon a sorozatba, vagy már eredetileg is ez volt. A film szempontjából ez természetesen mindegy. Sokkal fontosabb az, hogy ezzel a résszel indult világhódító útjára a franchise. Végeredményben ebből nőtte ki magát a rengeteg mozgóképes anyag, a videojátékok, könyvek, figurák és még sok más.

Elindul a film, és már az első másodperctől érezzük a mindent körbevevő hangulatot. Azt a bizonyos jóleső „star wars érzést”. Azt, ami naggyá tette a filmet. Mert ha önmagában nézzük és eltekintünk a hangulattól, akkor egy kicsit B film jellegű alkotást kapunk. A trükkök, díszletek, a szereplők és a történet is ezt erősíti bennünk.

Persze nem mondom, hogy bármelyik „összetevő” is rossz lenne. Nem, inkább csak egy nagyon-nagyon jó B filmre emlékeztetnek. Ez persze nem von le az összértékből. Mai szemmel már igencsak gyerekesnek tűnő trükkök és díszletek ellenére is bármikor nagyszerű szórakozást nyújt a film.

Inkább egy kalandfilm ez, mintsem vérbeli sci-fi. Igaz, hogy a kellékek megvannak egy sci-fihez, de a mélyebb, elgondolkodtató háttér hiányzik. És a Csillagok háborújára oly jellemző jedik és fénykardok is csak másodlagosak. Az Erő is csak egy kellék a sok közül és nem a cél. Ez nagyban változik a későbbiekben, gondoljunk csak az I, II, vagy III részre. Ott már sokkal inkább kihegyezték a történetet a jedik és csatáik köré.

Ezt a részt, de még inkább az utolsó kettővel karöltve, mindenkinek látni kell. Teljesen beépült a kultúránkba. 30 év alatt elengedhetetlen részévé vált, hivatkozási alap lett. Aki még nem látta (van egyáltalán ilyen?), az tényleg rohanjon és nézze meg!

süti beállítások módosítása