A Brick mostanság került előtérbe újra. A Filmdzsungel hasábjain is feltűnt néhányszor az elmúlt időben, de mindenhol máshol még jobban. A The Brothes Bloom apropóján nem egy kritikát olvastam a Brickről is. Kicsit sajnálatos, hogy csak egy másik film farvizén mutatkozik be a nagyszerű Brick. Viszont örvendetes, hogy egyáltalán eljutott nagyobb közönséghez.

A Bricket ugyanaz az úriember rendezte, mint a most tárgyalt filmet. A The Brothers Bloom nem kevésbe zseniális, mint Rian Johnson előző filmje, s már bizalmat szavaztak neki és nagyobb költségvetésből és ismertebb színészekkel dolgozhatott.

Bloom és Stephen jó párost alkot. Stephen az agy, az író-rendező, míg fivére Bloom pedig a főszereplő. Persze nem a hagyományos értelemben, mert mindketten szélhámosok, s nagyon jók abban, amit csinálnak. A csapatuk harmadik tagja Bang Bang, a hallgatag és rejtélyes japán nő, aki eltűnik és feltűnik. Még egy utolsó melót vállalnak be, ahol egy gazdag nőt szeretnének befűzni, egy világon átívelő, rejtélyekkel és romantikával megfűszerezett átverésben.

A kezdő képsorokban a gyerekkori évekkel bedobnak minket a mélyvízbe, de szerencsére a kezünket nem engedik el, így nem veszünk el már az elején. Jó felütés után sem zuhan a mélybe a film. Tartja a színvonalat, néhol még fölé is megy. Ez így megy a játékidő kétharmadáig. Ott történik valami – olyan, mint mikor az élet picit szürkébb lesz, pedig ezt semmi nem indokolja. És hirtelen azt érezzük, hogy megy az időhúzás. Még egy csavar, és még egyszer belerángatják az egész bagázst egy átverésbe és aztán még egybe.

Ez az érzés nem enged, szorongat. Tehetetlenül ülünk a nézőtéren, és azt kívánjuk, hogy csak ne tartson sokáig ez a haldoklás - üljünk vissza száguldó hullámvasútra, mint az elején. A végére imáink meghallgattatnak és látjuk még egyszer csillogni a filmet, mielőtt a stáblista beúszna.

Az első kétharmad viszont szinte tökéletes. Vicces, nem is, sokszor inkább sírva röhögős. Közben a háttérben ott bujkál a dráma is. Mindezt nyakon öntik egy adag bizonytalansággal. Sosem tudhatjuk, hogy az átverés hátterében nincs-e egy másik. Végig ott bujkált bennem, hogy Stephen nem csak Penelopét, hanem saját fivérét is átveri. Ezt a rejtélyt a film végén sem oldják fel, és nyitva marad a kérdés, útravalót biztosítva ezzel a hazaútra.

Nem csodálkozhatunk, hogy nagyon jó színészi alakításokat látunk a vásznon, hiszen ezt a plakáton feltűnő nevek előre garantálják nekünk. Rachel Weiszt, Adrien Brody-t és Mark Ruffalot tisztelhetjük a főbb szerepekben. A rendezőről már szó volt, és előző munkája alapján nem is várhattunk mást, mint egy pontos és precíz rendezést.

Picit kettős ez a film, a nagyon erős első résszel és a gyengélkedő másodikkal. Végeredményben így sem lehet panaszunk. Rian Johnson megint megcsinálta. Remélem a jövőben még lesz szerencsénk néhány alkotásához.

The Brothers Bloom
színes, feliratos, amerikai vígjáték, 113 perc, 2008
r: Rian Johnson