Új szerzőt üdvözölhetünk köreinkben. Üdvözlünk PanAma itt a Filmdzsungelnél! Fogadjátok őt sok szeretettel! Rögtön itt is van az első cikk tőle. Lassan már hagyománnyá válik, hogy minden szerző előveszi ezt a filmet. – tmichel

Egy film a szakításról. Egy film a letűnt szerelmekre való emlékezésről. Egy film az élet újragondolásáról, a nosztalgiáról, a megbocsátásról. Egy film a mindennapokról.

Robbal szakít a barátnője, Laura, mert szerinte nem működik a kapcsolatuk. Összepakolja a holmiját és otthagyja a férfit ócska kis lakásukban, melyben alig lehet mozdulni a bakelitektől, mivel Rob lelkes gyűjtő és egy lemezboltot vezet. Laura lezártnak tekinti a dolgot, Rob korántsem. Hogy rájöjjön, hol szúrta el és hogyan változhatna meg, emlékezni kezd a nagy szakításaira, szerelmi bánataira és úgy egyébként az egész életére. Mindeközben sodorják tovább a mindennapok, Laura egy másik férfihoz költözik, Rob felkeresi volt szerelmeit és átgondolja, hogy mit is szeretne az élettől. A happy end persze dobozolva van.

Egyszerű, mindennapi, már-már banális alaptörténet. Ami mégis kellemes filmmé teszi, az a megfelelő tálalás és a sok apró kis részlet. Jók a színészek (John Cusack, Jack Black, Catherine Zeta-Jones, Tim Robbins), tetszetős az E/1-ben előadott őszinte és önkritikus/önirónikus történet Rob szájából, ami azonnal megszólítja a nézőt. Kifinomultan megírtak a dialógusok, a cselekmény viccesen kiszámíthatatlan, a szereplők karikatúra-szerűek, a humor finoman és szívet melengetően adagolt, a mindennapok világa pedig magával ragadó. Mindez pedig a rock n’ roll köntösébe öltöztetve!

Nem nyújt, de nem is ígér sokat. Könnyed nyáresti filmnek ajánlanám!
(Már csak azért is érdemes megnézni, mert Tim Robbins állati hülyén néz ki lófarkas, túl-nyugodt, indiai guru-utánzatként.)

7/10