Neil Gaiman megint hatalamasat alkotott. Bár nem akkorát, mint a Csillagpor, de megközelíti azt. Neil Gaiman mielőtt meglakotta volna a Csillagport, a Tükörálarccal örvendeztette meg a közönséget. A film egyedi látványvilágot ígér, de amit kapunk az nem hasonlítható semmihez. Egyszerűen lenyűgöző amit látunk. Talán nincs is rá jó szó, sajárt szemünkkel kell látni. Nem olyan, mint a Napfényben, ahol a látvány monumentalitása egyszerűen letaglóz, hanem valami megfoghatatlan módon nagyszerű.

Helena a családi cirkuszban lép fel. De egyáltalán nem szereti, normális életre vágyik. Mikor a társulat egy időre pihenőre kényszerül anyja betegsége miatt, akkor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt Helena szeretné. A normális élet helyett egy mesebeli világba csöppen, ahol épp a világvége közeleg. Ahhoz, hogy hazajusson meg kell találnia a Tükörálarcot. Kalandos utazása során nemcsak különösebbnél különösebb lényekkel találkozik, de önmagát is jobban megismeri.

A látvány mellett a fényképezés is nagyon el van találva. Még a film legelején, mikor a cirkuszi jelenetből átváltunk a hétköznapok valóságára, akkor a cirkuszban uralkodó színkavalkádot felváltja a szürkeség. A betondzsungel egyhangúsága, ahol tényleg minden szürke. A betonházak szürkék, de a levegő is a szmog és a felhők miatt. Ez az erős kontrasz meghökkentő, de mégis találó.

Mikor Helena bekerül ebbe az álomszerű világba, olyan ötletek villanak fel, amik már-már Terry Pratchetthez méltók. Hogy csak egyet említsek sokból: ha egy könyv azt hiszi, hogy utálod és földhözvágod, akkor visszarepül a könyvtárba, így ráugorva utazhatsz vele egy darabig. Későbbiekben az ötletesség megmarad, csak nem ilyen sziporkázó.

A Tükörálarc erőssége a látvány, ez tagadhatatlan. De a történet is jó. Van benne egy kevés rejtvényfejtés, de épp csak annyi amennyit elbír a történet. A rejtvény darabkáit a szereplőkkel együtt illesztjuk a helyére. Nem tudom, ki hogy van vele, de én jobban szeretem az ilyen típusú filmeket, mint az olyanokat mikor már előre tudjuk, hogy mi a megoldás. Ilyenkor nem vész el a meglepetés ereje. Bár ebben a filmben is valószínűsíthető a happyend, de melyik filmben nem?

Angol-amerikai koprodukcióról van itt szó, de talán több benne az angol. Egyrészt Angliában vették fel azokat a jeleneteket, amik a valóságban játszódnak. Ez annyira süt a filmből, hogy mindenkinek feltűnik elsőre. Aztán ott vannak még a színészek, akik brit angolt beszélnek vagy ha amcsi szemszögből nézzük, akkor angol akcentussal. Ez ugyebár a kiejtésben nyilvánul meg leginkább. Az angol behatás miatt talán kicsit jobban érhezhető rajta az európai ízlésvilág, még akkor is ha a britek kicsit különcök is.

A filmet mindenkinek melegen ajánlom, ha másért nem is a gyönyörű látványvilágért megéri megnézni. Kár, hogy nem szólt akkorát, mint a Csillagpor, így hozzánk csak dvd-n juthatott el. És a dvd-s megjelenéseknek pedig kb 0 a marketingje. Zárszónak pedig: tessék megnézni! 

Nálam a film: 8/10