A filmnek csak egyszer vége lett. Történtek dolgok és aztán valami lezárás is volt, de az egész nem állt össze egy nagy tömbbé. Az egység hiányzott. Közben villant néhol, de ez sajnos kevés, hogy igazán üssön, pedig a téma alkalmas lenne erre.

Olyan mellékszálakkal van tele, amiket nem tudok hova tenni. Legalább 4-5 ilyet tudnék felsorolni. Ezek nem tesznek hozzá a film egészéhez, olyan mintha a vágóolló megszalad volna nagyon és az eredeti elképzelésekhez képest egy új film pottyant volna ki a végén.

Közben a film a saját indentitásának a definiálásával is küzd. Nem tudja eldönteni, hogy akkor most egy jellemdráma legyen, ami egy hatalom és pénzéhes vezető belső harcát mutatja be, vagy a banki felsővezetők játszadozásait a világ jólétével és gazdasági stabilitásával. Ez valahol megöli a filmet menet közben. Két ennyire hagsúlyos téma nem fér el egy filmben. Ennek esik áldozatul ez a két óra.

Pedig a főszereplő, Gad Elmaleh sokat tesz, hogy ez ne így legyen. Próbálja a játékával a felszínen tartani a süllyedő hajót. Bármennyire is igyekszik ez sajnos egy szélmalomharcba csap át.

Ezzel szemben a gazdagságot és a luxust egyértelműen zseniálisan mutatja be a film. Az amúgy sem szegény banki alkalmazott igazagatóvá lép elő és lesz pénze és tekintélye az összes luxushoz, amit megkíván. Érezni, ahogy piszkálja a nézőt a film: tudatosan bökdösi, leckézteti és az orra alá dörgöli, hogy úgysem lesz alkalma megtapasztalni a végtelen pénz nyújtotta lehetőségeket a világban.

A zárójelenettel még jól megkavarnak utoljára. Az utolsó utáni pillanatban sem tudjuk eldönteni, hogy akkor most valójában miről is szólt a film. Csak ide-oda pofozgatják a hangsúlyokat. Feloldódnak az érvek és a felépített cselekmény a döntésképtelenségben. A Bennfentes játékról nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, mert a film nem hagyja.