Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Már a név is elég vonzó ahhoz, hogy bevigyen a moziba. Aztán jött egy trailer és már nem volt kétséges, hogy szélesvásznon akarom megnézi. Itt le is álltam, mert féltem, hogy hasonlóan a Vasemberhez előre ellövik a legjobb poénokat. Ezért minden poén a újdonság volt. És így volt jó.

A forgalmazók végre kedveztek az olyan finnyásoknak, mint én és feliratosan is műsorra tűzték. Az előzetesben már érezhető volt, hogy a szinkron nem lesz a csúcs és semmilyen fordítás sem tudja visszaadni az eredeti nyelv nyújtotta élményt. A mostmár quadrológiává kinőtt sorozat első három részében a szinkron nagyon a helyén volt. Ezt a jó emléket sem akartam lerombolni azzal, hogy szinkronosra ülök be.

Próbáltam minimalizálni az elvárásaimat, mert megvolt az esélye, hogy valami bóvlit alkotnak. Nehéz megfelelni egy ekkora múlttal rendelkező film támasztotta elvárásoknak. Főleg, hogy ilyen kultikus figuráról van szó, mint Indiana Jones. Többé-kevésbé sikerült is visszaidézni az eredeti handulatot. A mai technika és az új színészgeneráció rányomta a bélyegét a filmre és persze Harrison Ford sem a régi, feletti is eljárt az idő. Mindezek ellenére sikerült olyat alkoztni, ami nálam már megüti a szintet és méltó folytatása a trilógiának.

Keringtek olyan pletykák, hogy mellőzik majd a számítógépes technikát. Végül is nem tették, de viszont profi munkát végeztek és csak azok szúrják ki őket, akik ezt keresik. Így újragondolva tudnék jónéhányat említeni, de film közben egyáltalán nem volt feltűnő. Mindenki nagy örömére.

Ford puhult kicsit, de még most is jól hozza a macsó Indy-t. Kicsit hiányoltam azokat a tipikus Indy-s arckifejezéseket. Karaktere kicsit Sean Connery által a 3. részben játszott idősebb Joneséhoz közelített. Sajnos neki nem ment ez olyan jól, mint Connery-nek. Shia LaBeouf reprezentálja a fiatalságot a filmben. Nem  a fiatalosságot, hanem magát a korosztályt. Ha ez előbbivel próbálkozna lehet belebukna. A srác a Transformersszel került előtrérbe és azóta láthattuk párszor. Elég jól játssza a szerepét szó se róla, nem akarom lehúzni. Azért amellett mégse mehetek el szó nélkül, hogy néha visszavehetett volna.

Eltekintve a megszerzendő ereklye okkult voltától, a sorozat mindig közel állt a valósághoz. A történet mindig valamely jól ismert történelmi legendához kapcsolódott, és az akciók is még a hihetőség határain belül maradtak. Most ezzel szakítottak valamelyest. Volt egy-két jelenet amikor azt mondtam: "uhh ez most durva volt". De végül is ki tudtam egyezni ezekkel a részekkel is, mert a többi jelenet teljesen ellensúlyozta ezt.

A történetről szerintem bűn beszélni, mert minden szó spoiler lenne. Annyit azért talán az előző gondolatra visszautalva elrárulhatok, hogy elmozdultak a szilárd hihetőség talajáról és veszélyesebb vizekre eveztek. Egy picit talán jobban tükrözi a mai közízlést, de kockázatot is vállaltak vele. Kétséges, hogy a nagy Indy-fanoknak bejön-e ez a történeti vonal.

A történetnek ez a hihetetlenség faktora és a befejezés hagyott bennem némi hiányérzetet. Azért nem olyan mélyet, hogy ne tudnék túllépni rajta. Tetszett a film, megérdemelte a szélesvásznat. Méltó folytatást alkottak. Számosítva ez 8/10.

süti beállítások módosítása