Step Up Revolution

A sokadik Step Up filmben már nincsenek meglepetések. A formulát kikristályosították már pár résszel ezelőtt, és nem valószínű, hogy változtatnának a bevált recepten. Mondhatnánk, hogy unalmas, és nem járnánk túl messze az igazságtól. Viszont a látvány minden új résszel nagyságrendeket ugrik és pont ez az, ami leültet a film elé minden alkalommal.

step-up-revolution-13536-1152x864.jpg

Lényegében már ott tartunk, hogy a 90 perces játékidő nagyszerű videoklipek sorozatából áll össze, miközben az átvezető jelenetektől a hányinger kerülget. A táncosokat még jó indulattal is nehéz színésznek nevezni a filmben és az sem számít már hányadik epizódban szerepelnek. Most éppen teljesen lecserélték a gárdát, lényegében a háttértáncosok próbálták meg eladni, hogy nem csak táncolni tudnak. Ez nem igazán sikerült.

A táncok (amiből szerencsére 10 percenként akad legalább egy) jók annyira, hogy vállaljuk az átvezető jelenetek jelentette szenvedést. A történet még mindig egy gyenge West Side Story utánzat, de legalább már nyomokban utal rá, hogy más környezetben is el tudják képzelni Hollywoodban a táncos filmeket. Itt már nem kapunk a bandák rivalizálásából. Jobb is. Viszont a helyi ügy valamiért az egész ország területére kiterjed és mindenki egy nyomornegyedet szeretne megmenteni, amiről eddig csak az ott lakók hallottak.

A Step Up Revolution egy harmat gyenge film, de a táncok elég ötletesek és látványosak annyira, hogy a film minden hibája ellenére is ajánlani tudjam. 3/10.

süti beállítások módosítása