Talán még sosem volt olyan, hogy nem fértünk volna be egy vetítésre. Főleg nem olyan film esetében, amit már három hete játszanak. Igaz, hogy egyetlen moziban van csak feliratos kópia, de ez még igazán nem kéne, hogy bezavarjon. Szerencsére ez a kényelmetlenség nem tántorított el, így azért csak sikerült beiktatni Django véres bosszúját az esti programba.

Tarantino pedig szállította, amit vállalt. Django pont az, amit várunk tőle. A végén egy furcsa egyveleggé áll össze, ahol a jelenetek többsége bőven a zseniális kategóriába esik, de az egész film mégis inkább megragad a jó kategóriában. Talán Dr. Schultz stílszerű távozása a töréspont. A lendület megfogyott picit és a helyét mindenféle piros lötty vette át.

Django nagyszerűsége az apró részletekben rejlik. Az egyes jelenetek külön-külön is megállnák a helyüket. Ez benne az igazán szép. Persze az egészet szépen felfűzik valami nagyobb történeti szálra is, de itt nem ezen van a hangsúly. A paródia és humor mellett jól megfér a pattanásig feszült hangulat és a belsőségekkel kifestett szalon is. Django egy jól felrázott szénsavas üdítő.

Örvendetes dolog, hogy mostanában egyre gyakrabban lehet találkozni minőségi szinkronnal. Django is kapott egy ilyet. Teljesen korrekt mind fordítást, mind pedig a szinkron színészek teljesítményét nézve. Egyszer még mindenképpen be kell iktatnom egy eredeti nyelvű megtekintést is, mert úgy érzem Samuel L. Jackson ízes déli nyelvezetét csak így lehet majd teljesen értékelni, bár magyarul is megvolt a megfelelő hatása.

A Django elszabadul felettébb szórakoztató, miközben Tarantinotól megszokott elmés párbeszédekkel kényeztet. A zene és a színészek jutalomjátéka már csak hab a tortán. Moziba rohanós, ez nem kétség. 8/10.