A címből következtethetnénk arra, hogy szoros rokonságban áll az Isten városával, de nem. Igaz, hogy könnyű párhuzamokat, vagy éppen ellentéteket vonni és én is meg fogom tenni néhány helyen, de ez a film semmiképpen sem tekinthető folytatásnak. Egy teljesen önálló műről van szó.

Szintén igaz, hogy egy azonos című sorozat filmváltozata ez, de ennek nem sok hatását érezzük. Nem az a tipikus sorozatból filmet forgatunk helyzet. Nem érezzük, hogy a karakterek cipelnének valamit a sorozatbeli múltjukból. Valójában eléggé vaktában lövöldözöm itt ezekkel a kijelentéseimmel, mert egyetlen részt sem láttam a sorozatból. Csupán arra alapozok, hogy nincs meg az a kicsit családiasabb hangulat, mint a sorozatoknál. Szerintem ez már önmagában is teljesítmény, hogy tudjuk filmként kezelni és nem egy sorozat filmmé való bővítéseként.

A történet több szálon fut, de ezek szorosan kapcsolódnak és hatnak egymásra. A helyszín Rio de Janeiro. Nyomor, bűnözés és bandaháború. A történet középpontjában két éppenhogycsak 18 éves, majdnem felnőtt srác áll. Kisgyerekkoruk óta a legjobb barátok, mindketten apa nélkül nőttek fel. Egyikük apja még él, csak nem tudják ki az. Miközben a férfi után nyomoznak, súlyos múltbéli titkokra derül fény. A bandaháború közepette nemcsak az életüket kell menteniük, de a barátságukat is.

Mint mondottam sok helyen párhuzam vonható az Isten városával. Elsőnek ugye rögtön a téma: élet Rio de Janeiro nyomornegyedeiben, bűnözés és bandaháború. Viszont itt a helyszínt áthelyezték a hegyekbe (amik inkább dombok csak) és a bandák helyett inkább az emberi jellemekre és kapcsolatokra koncentráltak. Két főszereplőnk barátsága talán a legfontosabb motívum a filmben, de hangsúlyos még a felelősség is: Acerola még épp csak 18, de már apa és férj. Ebből is látszik, hogy teljesen más ott az élet, mint itthon.

Főszereplőink esetében nem beszélhetünk felnőtté válásról, mert ők már kénytelenek felnőttnek lenni és eközben próbálják megőrizni gyerek énjük utolsó maradványait. Ez nem könnyű feladat az adott körülmények között, főleg egy olyan városban, ahol az emberélet nem ér túl sokat.

A színészek ismeretlenek a számomra. Bár nem mindenhol volt tökéletes az érzelmek ábrázolása, de összességében elégedettek lehetünk. A legtöbb jelenetben elhisszük, amit el akarnak velünk hitetni. A kétségbeesést, a kilátástalanságot, vagy éppen a legmélyebb csalódást. Ezért összességében a színészi alakításokra nem lehet különösebb panaszunk.

A zenei aláfestés szintén remek. Kellemes latin dallamok szólalnak meg. Sajnos azt nem mondhatjuk, hogy a hangulatot minden esetben erősíteni tudja a zene, de akad ilyen eset is.

Az Istenes városával a valós kapcsolatot a producerek testesítik meg. Sajnos a rendezői székben nem köszönthetjük Fernando Meirelles, de Paulo Morelli, aki valójában betöltötte a széket – derekasan helytáll. Részemről megtapasztalhattam, milyen az mikor csak a feliratra hagyatkozhatunk - portugálul beszéltek benne (érthető brazil film lévén) - és nem értjük a szövegelést a háttérben. Amellett, hogy egy kellemes filmet láthattam, ráébresztett arra is, hogy kicsit jobban oda kéne figyelnem a brazil filmgyártásra, mert van ott pár csiszolatlan gyémánt.

A City of Men nem ér fel az Isten városához, de mindenképpen figyelemre méltó. Részemről ez egy 7/10-es.