Eastwood filmje zseniális. Pont.

A 2008-ban készült másik filmje is egész jó volt, de a kettő közül mindenképpen az Elcserélt életek emelkedik ki. Megtörtént eseményeken alapul, ami csak még jobban elmélyíti ezt a megrázó történetet. Miközben az érzelmeinkkel úgy játszik a rendező, mint a kisgyerek a matchbox-szal, szinte láthatatlanul szövi bele a társadalomkritikát.

Nem húznám az időt a történettel, így csak nagyon röviden. Egy anya küzdelme eltűnt gyereke felkutatásáért, egy korrupt világban a ’20-as évek Los Angelesében. A rendőrség hibázott és ezt nem akarja elismerni. Sőt mindent megtesz, hogy az ügyet eltusolja.

A történetből egy erős drámára asszociálhatnánk, de amit kapunk, az sokkal több ennél. A dráma mellé vegyül egy kevés krimi is, sőt néhol már-már thriller elemek tarkítják a filmet. Ebben a műfaji kavalkádban könnyű lenne elveszni és egy gyengekezű rendezőnek ez sikerülne is, de Eastwood jól fogja össze szálakat.

A film tökéletesen adja át Christine Collins által átélt érzelmeket. Ott ülünk a vászon előtt és ugyanazt a tehetetlenséget és elemésztő dühöt érezzük, mint a fiát elvesztő anya a vásznon. Átérezzük azt a bizonytalanságot, hogy nem tudja él-e vagy hal az egyetlen gyermeke. Az erősek, mint Christine Collins is, a reményt ragadják meg ebből a kilátástalan helyzetből. Más talán már rég összeomlott volna. És itt, ebben az esetben talán még nehezebb, mert szinte napról napra változik, hogy halottnak vagy talán élőnek tekintik a fiút.

Christine Collinst Angelina Jolie kelti életre. Számomra most bizonyosodott be, hogy Jolie nem csak test, hanem tényleg képes ott lenni a vásznon és uralni azt. És nem csak véletlenségből keveredett Hollywoodba, hanem tényleg képes a jó színészi játékra. Az Oscar jelölés teljesen jogos.

Jolie annyira meghatározó a vásznon, hogy a többiek alig jutnak szóhoz. John Malkovich csupán a kötelezőt hozza. Igazából nem láttam rajta azt az átélést, amit Jolie tanúsított. Talán még Jeffrey Donovan (Jones kapitány) volt, akit érdemes megemlíteni. Jól formálta meg a korrupt zsarut, aki már annyiszor mondta el a hazugságot, hogy már el is hiszi azt. Tökéletes példája ő, az ambiciózus, de könnyen befolyásolható embereknek. Csak egy báb, akit a rendőrfőnök és a városvezetés rángat.

A környezet is nagymértékben hozzájárult a filmélményhez. Nagyon jól sikerült átadni a ’20-as évek végi Los Angeles hangulatát. Az amerikai álom és a valóság teljes összeférhetetlensége jól ütközött ki az autentikus díszletek és a történet ellentétességének köszönhetően. Egy csendes kertvárosi környék, piros villamossal. Maga a megtestesült idill, de közben a rendőrség önkényuralmat gyakorol a város vezetés jóváhagyásával és szoros közreműködésével. Emellett persze a közbiztonság a 0 felé tart, mert egy ilyen szociopata rohangálhat szabadon, mint Northcott.

Már régen láttam ennyire „egyben lévő” filmet. Minden apró elem a helyén volt. Mértani pontossággal jöttek a jelenetek, mindig húsba markoló hatást váltva ki. Aki csak fontolgatta a megtekintést, annak ajánlanám mielőbbi beütemezését.