Kellemes csalódás volt ez a film. Drámás, mosolygós egy gagyi romkom helyett. Persze romantikus is, de nem túlerőltetett módon. Nem vagyok nagy kutyabarát, de mégis megvett. A kiskutyákat nem lehet nem szeretni, és persze egy kevés személyes tapasztalat tette még ember közelibbé ezt a 2 órát.

Ez az egész ember-kutya kapcsolat lehetne giccsbe hajló mézes-mázás gyomorforgató maszlag is. Mégsem lépi át ezt a határt soha. Megmarad a mindenkinek emészthető oldalon. Ez pedig a legnagyobb erőssége a filmnek. Szerethető és átélhető – ezeknek köszönhetően könnyedén tudunk átsiklani néhány apró hiányosság felett.

Owen Wilsonra és Jennifer Anistonra nem lehet panaszunk. A karaktereik nem voltak erőt próbálóak ugyan, de amit megkövetelt a szerep, azt gond nélkül teljesítették. Owen Wilsont végre olyan filmben láthattuk, amitől nem támadt erős ingerünk, hogy a fejünket a falba verjük. Részemről, csak Sebastian (Eric Dane) karakterét nem értettem.Pontosabban azt, hogy mit keres itt. Talán John Grogen (Wilson) karakterének egy alternatív lehetőséget vázolt fel? Egy „mi lenne ha” típusút. Mondjuk még így sincs sok értelme…

John Grogan és Jennifer Grogan házassága talán kicsit túl tökéletes. Ahogy jönnek a gyerekek egyre nagyobb házakba költöznek, pedig az asszony feladja a karrierjét a családjáért (ergo a férfinek kell eltartania a családot). Igaz, hogy nem is a család van a középpontban, hanem a kutya. Ha innen nézzük a dolgot, akkor tökéletesen kiszolgálja a funkcióját a Grogen család.

A kutyus végig aranyos, és ezzel teljesítette is az összes feladatát. Kicsit zavaró furcsa volt, hogy néha észre lehetett venni, hogy több állatot is használtak (persze egy életszakaszon belül).

Egyszer mindenképpen kellemes volt megnézni és talán majd évek múlva újra előveszem. Kellemeset csalódtam, így rosszat mondani nehéz. Meglepett a film - felszínesség helyett valami egészen emészthetőt kaptam, érzelgős, de nem émelygős csomagolásban.