Adventureland

A Titanic fesztivál véget ér a mai nappal, de a végét még sikerült elcsípnem. Több filmet is akartam nézni, de az élet közbe szólt. Majd jövőre, ezen már nem bánkódom, de ezt a filmet kár lett volna kihagyni. Igazán kellemes volt. Hétvége, meleg, napsütés és este 6-kor még nagyon világos van. Ezek együtt plusz még a film teljesen nyár hangulatot ébresztett bennem. Sajnos/nem sajnos még csak április eleje van, és még van bő két és fél hónap a nagy szabadságig, de mégis.

És ez a film pont ezért volt olyan jó. Persze lehet, hogy csak a körülmények szerencsés összejátszásából adódik, hogy ennyire képes volt átadni a nyári hangulatot, de ez mintsem változtat a végeredményen. Ráadásul önmagában nem az a „hű de feelgood” darab.

James Brennan éppen csak leérettségizett és az európai útját tervezgeti a haverokkal, amikor a szülei bejelentik, hogy pénzügyi problémák miatt nem mehet. A helyi vidámparkban kap nyári munkát. Itt persze unalmas az élet, de azért zajlik. Főleg James számára, aki megtalálja végre a neki való lányt. És végre élettapasztalatot is szerez, amit eddig valahogy nem sikerült.

James szerepében Jesse Eisenberget láthatjuk. Jól megállja a helyét a kissé esetlen, kisfiús, de hatalmas szívű tini szerepében. Szerepe könnyedén átélhető, mert megalázó pillanataiban sem rugaszkodik el annyira a valóságtól, hogy velünk ne eshessék meg. A lány szerepében Kristen Stewartot köszönthetjük, akihez az utóbbi időben hozzánőtt ez a bús, már kicsit depressziós szerep. Már azon gondolkoztam, hogy valójában nem is kell megjátszania magát. A mellékszerepekben is feltűnik egy-egy ismertebb arc, köztük Ryan Reynolds is. A macsó(?) gondnokot alakítja. Az egy-két kellemes és embert próbálóbb szerepe után most visszalépett a szépfiús sablonhoz? Reméljük nem.

Mint már említettem, nem a boldogságtól kicsattanó majdnem két órát láthatunk. Inkább csak mosolygós, de az a néhány poén, ami volt, az nagyon a helyén volt. Ha azt tekintjük, hogy mennyire voltak szofisztikáltak a poénok, akkor eléggé határterületre érünk, de a jóféle agyatlan szórakozásnak is helyet kell adni néha napján.

A zenét kell még kiemelnem, mert az tényleg nagyon kellemesre sikeredett. Bár mostanra lassan megszokhattuk, hogy vannak azért igényes soundtrackek, még akkor is, ha sok, nagy hollywoodi szuper moziban nagyon háttérbe szorul az aláfestő zene.

Ez a film is bizonyítja, hogy lehet még igényes tinifilmet forgatni. Nem fogytak el az ötletek és a sablonokat is lehet új s érdekes formában tálalni. Aki teheti, nézze meg.

süti beállítások módosítása