Unplugged koncert, Millenáris Teátrum 2009. Május 29.

A jelen írás "célszemélye" főleg az utóbbi viharos politikai helyzetben jelentősen megosztja a magyarországi underground hip-hop zene előadóit, és hallgatóit. Nem szándékozom politikai fejtegetésbe fogni, mivel tisztelem mindenki véleményét. FankaDeli már közel 15 éve jelen van a hazai "föld alatti mozgalomban" mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy ő 26 évesen már kényelmesen hátra dőlhetne és élvezhetné a megérdemelt munka gyümölcsét, ami főleg erkölcsi győzelmekben bővelkedik inkább, mint anyagi javak terén. Távol álljon tőlem a részrehajlás, nem egyfajta emlékművet szeretnék itt állítani Ferinek, mivel vannak neki is olyan dolgai amik az én szemléletemnek is ellentmondanak. Pusztán az élményt szeretném visszaadni, bár nem lesz könnyű dolgom, mivel ezt mindenkinek át kell élni. 

Az esemény a Millenáris Teátrumban került megrendezésre. Nem lehet mondani, hogy nem volt meg a megfelelő "hírverése" a dolognak, mivel mind Fanka portálján, a Salátamagazinon, és mind a "jutyúbon" egy személyes videó üzenet formájában lett tájékoztatva a nagyérdemű. Ha kicsit belegondolunk a dologba, eltekintve a formától, kevés magyar "művésznek" nevezett emberke hívja meg "személyesen" a rajongókat egy koncertre. Ezt egy nagyon szimpatikus dolognak tartom. A másik pozitívum a jegyárak. Nem kellett senkinek sem mélyen a zsebébe nyúlnia, mivel elővételben egy jegy 2.000 ft, a koncert napján 2.500 (!) ft volt. Szerintem ez nem egy eget rengetően nagy összeg főleg azért, amit kaptunk érte. Annyi kritériuma volt az egésznek hogy helyek elfoglalása érkezési sorrendben történt. Este nyolc órás kezdés volt meghirdetve, tehát adva volt, hogy ha az ember időben érkezik, jó helyet talál magának.

Fél nyolckor érkeztem meg barátaimmal a helyszínre. Nyugodt barátias légkör fogadott a Millenárisban. A hostess hölgyek kedvesen invitáltak a terem felé. Kissé meglepődtem mivel ekkor még cirka negyed ház volt fél órával kezdés előtt, ezt keveselltem. Még így is sikerült az ötödik hatodik sorban helyet találnunk. A színpadi látványban nem volt semmi extra, szolid megvilágítás uralta a színpadot, háttér zenének pedig jófajta hip-hop muzsika szólt, nem bömbölve, nyugodtan lehetett még beszélgetni várva a kezdésre.

Fél kilenckor meg is jöttek az este "főszereplői". Feri teljesen közvetlenül már-már "emberien" kommunikált a közönséggel, nyoma sem volt az "én vagyok a valaki" érzésnek. Büszkén mesélte felmutatva egy kulcscsomót, hogy 15 év alatt amióta színpadon áll most kapott először öltözőt. Bizony, ilyen apró dolgoknak is lehet nagyon örülni. Rövid bevezető után belecsaptak a srácok a "lecsóba", és ne felejtkezzünk meg a két aranytorkú vokalista lányról sem. Nem kell Megasztárnak lenni manapság ahhoz, hogy valakinek hangja legyen.

Sorban jöttek egymás után a már szinte "slágernek" számító FankaDeli számok. Az est egyetlen vendége Moór Bernadett volt. Lehet, így a név nem mond semmit, de ha valaki még emlékszik Kozsó "mester" fénykorában létrehozott bandáira, volt egy lány zenekar, akik Bestiák néven futottak. Közülük egyik leányzó, aki frappánsan a Bedy névre hallgatott, ő Moór Bernadett. Nagyon-nagyon kellemes csalódás volt,, mivel a hölgynek igenis van hangja, és egy olyan bluesnak lehettünk szem és fültanúi, hogy mindenki csak kereste az állát a széksorok között. A számok között Feri felkonfjai színesítették a műsort.

Ahogy közeledett a koncert vége, egyre jobban oldódtak az emberek. Vicces dolog volt a ráadás megszavaztatása a közönséggel. És természetesen az utolsó percekben elszabadult a pokol. Az emberek már a színpad előtt állva tapsoltak Ferinek, és nem lehetett kivédeni, hogy a végkifejletnél már kb 20 ember volt a színpadon, Feri nem kis meglepetésére.

Mindenképpen szót érdemel a zenekar, mivel a jazz és a hip-hop, ha távolról is, de rokonságban állnak egymással. Fiatal, dinamikus és mondhatom "vérprofi" zenekar állt Fanka mögött. Nagyon komoly, minőségi, olyan igazi füstös jazz alapokra helyezték a számokat. Valódi hamisítatlan örömzenélésnek lehettünk tanúi. Le a kalappal, mindenképpen tiszteletet érdemel.

Végezetül csak annyit tennék hozzá, tudva azt, hogy hazánkban ez a műfaj rétegzenének számít, és sajnálatosan nincs is semmi jel, hogy ez a helyzet változna jövőben. Viszont amíg vannak olyan emberek, akik hisznek ennek a zenének az itthoni létjogosultságában, és tesznek is érte, addig van fény az alagút végén.