Az "Oroszlánkapusok" ismét odatették magukat.
( dmi, Filmdzsungel)

Mindig is kedveltem azokat a típusú filmeket, amik a természetfeletti jelenségekről, a szellemvilágról, a "másik oldalról szólnak". Az első ilyen "hype-om", az 1993-ban útjára indított X-Akták sorozat volt. Azóta tudjuk, hogy a kicsi zöld emberkék, nem is mindíg kicsik, még véletlenül sem zöldek, és az ablakot sem minden esetben a szél csapkodja egy teliholdas éjszakán. És a lényeg: "az igazság odaát van". A kivétel néha erősíti a szabályt, és a másik oldalról néha jeleket kapunk.

Ha egy ilyen kaliberű mozit megtoldanak egy olyan mondattal miszerint: "A film megtörtént eseményeken alapul", tíz emberből nyolc, biztosan felfigyel. A történet kezdete egészen 1987-ig nyúlik vissza. A Cambell család első látásra az ideális amerikai családmodell képét mutatja, de Cambellék élete sem fenékig tejfel. A legidősebb fiú, Matt (Kyle Gallner) súlyos rákbeteg. Kezelését csak a több órányi autóútra lévő klinikán lehetne megoldani, Connecticut közelében. Ez a megoldás ideig-óráig működik, de mivel Mattnek nagy fájdalmai vannak ez sem járható út. Cambell anyuka (Virginia Madsen) kezébe veszi a dolgokat, és egy viktoriánus régi házat bérel ki. A jelzág hitelektől stresszes család, a gyógyulás reményében, bizakodva költözik be az "új" házba. Különös, számukra érthetetlen események kezdődnek el. Mattnek látomásai támadnak, és a gyilkos kór is egyre jobban elharapódzik a testében. Részletes kutató munka után, fény derül a ház titkára. Nem elég az, hogy évekkel ezelőtt az épület halottasházként funkcionált, de a "jóságos" előző tulaj emberkísérleteket végzett, és szellemidéző szeánszokat tartott. 

Műfaját tekintve nem mondanám teljes határozottsággal hogy a Kísértetjárás Connencticutban horrorfilm lenne. Nem folyik patakokban a vér, mégis több alkalommal lesz libabőrös a néző karja. Inkább a pszihénkre gyakorol hatást, mint gyomrunkra. A múlt látomásainak megjelenítése, a fekete-fehér régi fénykép hatása jól érvényesül. Elmaradhatatlan karakter egy ilyen történetben a pap figurája. Mint a két világ közötti közvetítő, illetve a végrehajtó szerepében tettszelgő valaki. Az "aktuális" pap szerepében Elias Koteast (Popescu tiszteletes) köszönthetjük a vásznon.

A stílusteremtő, 1973-as Ördögűző óta határozottan fejlődött mind történetileg, mind kivitelezés terén a természetfelettivel foglalkozó filmek sora. Többször hangot adtam azon véleményemnek, hogy ezen stílus tálalása, kifejezetten jól megy a Lionsgate csapatának. Ez a film csak megerősíti a fenti állításomat.