Jonathan Mostow megpróbálta ötvözni az igényes sci-fit egy blockbusterrel, ehhez Bruce bácsi segítségét kérte, de még ez sem volt elég. Akció sci-finek nem elég tökös, elgondolkodtató filmnek, pedig túl blockbuster. Sajnos a rendező egy olyan csapdába esett, amit előre láthatott, csak remélte, hogy át tudja ugrani - hát nem sikerült.

A jövőben az emberek egy kényelmes székből csupán gondolataikkal képesek vezérelni robot hasonmásaikat. Ezek a hasonmások élik helyettünk életünket, ezzel biztosítva számunkra végtelen kényelmet és lehetőségeket. Nincs kockázat, csak élvezet. Aztán egyik este megölnek egy hasonmást, és vele együtt sírba száll az irányítója is. Tom Greer nyomozó kezd szaglászni az ügyben és érdekes felfedezéseket tesz…

Az alapötlet dicséretre méltó, bármelyik igényes sci-fi megirigyelhetné. Nem csoda, hogy így van, mert alapanyagul az azonos című képregény szolgált. Sajnos a történettel kapcsolatos pozitívumok itt el is fogynak. A "hatalmas" csavart már a közepén lelövik, onnantól már csak azt várjuk, hogy Bruce bácsi mikor rúgja seggbe a rosszfiúkat. A történetet mégsem a kiszámíthatósága öli meg teljesen, hanem az, hogy túl sokat akart.

A hasonmások társadalmi hatásait egészen jól mutatja be háborúkkal, meg az egymásra nem figyelő emberekkel. Előkerül még az emberek teljese elidegenedése egymástól és az önképzavarok problémája, mindez Greer nyomozón és feleségén keresztül. Még ez is rendben van és simán megfér egymás mellett a társadalmi vonulattal, de aztán jön egy családi tragédiás szál. Egy elvesztett kisfiú… Miért kell ez? Miért?

Teljesen feleslegesen hozták be ezt, meg azt a pár gyerekszobás jelenetet. Megtöri az amúgy sem pörgős történetet, megakasztja a nézőt és darabokra töri a gyengélkedő hangulatot. Ráadásul mindezt legalább háromszor előadják a nagyon rövid, alig másfél órás játékidő alatt. Sajnos ez egy rettentően fájó pont. Már az is felmerült bennem, hogy Bruce Willis nem tud valamilyen családi tragédia vagy törés nélkül elképzelni egy kiégett zsarut.

A történet akármennyire is gyengélkedik, néhány nagyszerű ötletet azért sikerült belepakolni. Gondolok itt a klubban arra pár táncos képkockára, vagy éppen a "mindenki egyszerre dől el az egész világon" megalomán jelenetre, de említhetném a hadviselés jövőbeli formáját is.

Pozitívumként kell még említeni a látványt. A robotok kivitelezése kellően futurisztikus, de mégis valóságos. A gyárban még a bőr alá is bekukkanthatunk. :) A sminkesek elég tetszetős munkát végeztek. Bruce is fiatalodott pár évet, sőt még haja is visszanőtt. Játékában nem tud újat mutatni, de a kiégett zsaru karakterét ugyanolyan jól hozza, mint bármikor máskor. Partnerként megkapta Radha Mitchell, aki olyan hideg volt végig, mint a platinaszőke haja.

A rendező túl sokat akart és ezért két szék között a pad alatt végezte. Csak nagyon keveseknek sikerül 90 percbe belezsúfolni mindent, amit el szeretnének mondani. Egy gyenge közepes még simán megvan, de ott volt a potenciál az ötletben, így sokkal fájóbb ez a középszer, mintha egy gagyi ötletből csináltak volna gagyi filmet.

Surrogates
színes amerikai sci-fi, 89 perc, 2009
r: Jonathan Mostow