5 nap és egy pici. Mennyi idő is ez valójában? Sok vagy kevés? Az idő múlása valamilyen csoda folytán mindig a közegtől függ, ahol éppen vagyunk. 5 nap a Balaton parton nyári vakációként iszonyatosan kevés. Ezzel szemben 5 nap egy kanyonban, úgy hogy a kezed egy szikla alá van szorulva… Az nagyjából annyi, mint az ősrobbanástól a világegyetem összeomlásáig eltelt idő.

Aron Ralston saját butasága miatt kerül lehetetlen helyzetébe. És ahogy ez lenni szokott a magány és a kilátástalanság megvilágosodáshoz vezet. Így Aron barátunk is meglátja az alagút végén a fényt és rájön, hogy predesztinált volt a sorsa és minden lépése a kanyon felé terelte. Persze eddig a megvilágosodásig sokat kell várni. Legalább 75 percet.

A 127 óra egy egyszemélyes show. Csak a kanyon, a vörös föld, tűző nap és Aron Ralston. El kell ismernünk, hogy Danny Boyle egy elég kellemes filmet hozott össze a semmiből. Nincs történet, nincs cselekvés, párbeszéd is csak alig akad, de valahogy mégis leköt a film. Csak 90 perc, de már így a végletekig nyújtotta a rendező a filmet, hogy még éppen ne fulladjon unalomba.

Aron Ralston szerepében James Franco mindent bevet, hogy hiteles legyen a szenvedés és a lelki átalakulás. Bár valahogy ez a második nem annyira sikerül. Nem látszik, hogy felőrölné a tudat, hogy vagy meghal, vagy levágja a kezét egy gemkapocs nagyságú késsel. Nem látszik, hogy egyáltalán megmozdulna valami belül. Persze külsőleg mutatkoznak a megőrülés jelei és ennek az ábrázolásában a kézi kamerája is sokat segít. Viszont a mélyben megbúvó érzelmek ott is maradnak. A családjáról és életéről való elmélkedés teljesen steril – és valljuk be, érdektelen is. James Franco alakítása kötelességszerűen Oscar jelölt, de azért valahol mélyen egy hang végig azt suttogja, hogy miért. Miért is? Én sem értem.

Amit viszont nagyon eltaláltak az a zene és a fényképezés. A pörgős számok nagyszerű ellentétpárt alkotnak a kietlen sivatagos kanyonokkal. Még az elején láthatjuk, ahogy Aron végigszáguld a kietlen tájon. Teljesen varázslatos jelenetek. Egyszer én is szeretnék hasonló tájon bringázni.

A film vége az, ami igazán furcsa számomra. Egy ilyen filmet nem lehet értelmesen lezárni. Még akkor sem, ha Danny Boyle egy nagyszerű rendező és nagyon érti a dolgát. Miután megtörténik a csoda a film érdektelenné válik. A rendező próbálta valahogy lezárni, de itt nincs jó befejezés. Talán ha csak szimplán kettévágja a filmszalagot. De nem ez történt, hanem kierőszakolt magából valamit. Felesleges volt.

A 127 óra érdekes film. Érdemes megnézni, és elmerengeni kicsit az emberi természeten, kitartáson és leleményességen. 7/10.

Bemutató: 2011. március 3.