Honnan tudod? (How Do You Know)

Megint egy identitászavaros romantikus film. Legutóbbi alkalommal, mikor kísérletképp megnéztem egyet, az is ugyanezen vérzett el. Nem is értem, hogy manapság mi ez a mindenből egy kicsit mentalitás. Halálra vannak ítélve ezek a próbálkozások, mert a még konzumnéző gyomra is nehezen veszi be, ha valami semmilyen. Se nem drámás romantikus, se nem vicces romantikus, hanem valahol a kettő között félúton.

A How Do You Know is pont ilyen. Akarna ő vicces lenni, és közben drámás is, de egyik sem megy, mert ezen az összetevők összeegyeztetéséhez mindig valami csodára van szükség. Persze nem vitatom, hogy ha egyszer sikerül, akkor igen nagyon tud szólni, de úgy látszik mostanság hiányzik valami a rendezőkből.

A How Do You Know két olyan emberről szól, akik lecsúsztak a lejtő aljára (a saját mércéjük szerint), és most próbálnak visszakapaszkodni. Itt jönne be ugye a dráma, de ez a szál annyira hangsúlytalan marad, hogy szinte el is felejtkezünk róla, hogy férfihősünk éppen a börtönnel néz farkasszemet. Nincs súlya, és mikor a film végén megint előbányásszák ezt a szálat, csak nevetni tudunk rajta.

A vicces részekkel is az baj, hogy egy-két jobban eltalált helyzetkomikumon és egysoroson kívül hatalmas pangás jellemzi a filmet. Talán nem jutott idő miközben a hatalmas drámát bontották ki épp. Ja, várj! Olyan nem is volt. Akkor valójában nem tudom miért nem lehet vicces egy romantikus VÍGJÁTÉK. Ez rejtély marad.

Persze itt még nem szóltam a másik hatalmas buktatóról, a papírmasé karakterekről. Romantikus filmeknél nincs nagy elvárásunk a karakterekkel szemben, de azért valami minimális motivációt várnánk. Nem kellenek 100 rétegű lélekábrázolások, de legalább valami legyen. Itt semmi sincs. Még a csíráját sem tudjuk felfedezni valami eredetiségnek, vagy árnyaltabb jellemrajznak.

A színészekről pedig talán már nem is érdemes beszélni. Reese Witherspoon még mindig elég jó nő ahhoz, hogy ne kelljen túlzottan sokat letennie az asztalra és mégis tudjuk szeretni egy filmben. Vele szemben viszont Paul Ruddnak és Owen Wilson nagyon kéne kapaszkodnia. Főleg Owen Wilson az, aki kritikán alul teljesít és nem csak azért, mert a karaktere egy fabatkát sem ér. Jack Nicholson feltűnése pedig maga a mozi halála.

A How Do You Know néha villant egy-két jelenetben, de semmi többet nem tud nyújtani. Az utóbbi idők gyenge felhozatalában is alul marad. Már majdnem azt írtam, hogy kár érte, de aztán mégsem. Ez csak egy újabb felesleges wannabe romkom-dráma hibrid. Egy ilyen film után, mindig csak sóhajtok és várom, hogy eljöjjön az az idő, amikor élvezhető romantikus filmek potyognak ki Hollywoodból. 4/10.

süti beállítások módosítása