A szokásos megkésett tempóban, de azért elérkezett hozzánk is a Titanic filmfesztivál szele. Majdnem bedobda a törülközőt az egyetlen jelentősebb hazai nemzetközi filmfesztivál. Reméljük, az a tény, hogy idén épphogy csak elkerülte a szomorú véget nem jelent semmit a jövőre nézve. S abban is reménykedhetünk talán, hogy visszatér régi önmagához és az egyre hanyatlóbb tendenciát ezzel a balszerencsés évvel magamögött hagyja.

Az a helyzet, hogy idén végigpörgetve a vetített filmek listáját egyikért sem tapsikoltam örömömben. Talán egyedül a Simon Werner eltűnése mozgatta meg a fantáziám. És talán pont ezért csak erre az egyetlen filmre ültünk be.

Simon Werner eltűnése

A film elég erőteljesen kezd. Az első két percben máris találnak egy hullát az erdő szélén. Aztán mintha tornádó kapna fel minket, 10 napot repülünk vissza az időben, hogy az ügy szempontjából fontosabb karakterek szemén keresztül élhessük át Simon furcsa eltűnését.

Az egész film egy nagy flashback. Az elején nem tudunk semmit. S az első nézőpontból végigvitt eseménysorozat után még jobban összekuszálódnak a szálak. A rendező nagyszerűen oldotta meg, hogy minden nézőpont egy kicsit formáljon csak a történeten. Minden nézőponttal egy-egy újabb érzelmi megközelítést is kapunk, amibe könnyű belehelyezkedni. A véletlennek tűnő események értelmet kapnak. A gyanús pillanatok ártalmatlan diákcsínnyé vagy kamaszkori erőfitogtatássá redukálódnak.

A különböző perspektívák felvázolása közben egyre közelebb jutunk az okok felderítéséhez, de mégsem érezzük, hogy egy picivel is többet tudnánk, mint a film első percében, mikor kiderült, hogy Simon eltűnt. Sőt a pofonegyszerű végkifejlet után visszatekintve a filmre belátjuk, hogy minden kísérletünk hiábavaló volt. Ezt a végkifejletet nem kalkuláltuk bele az egyenletbe, pedig-pedig...

Fabrice Gobert elsőfilmes rendező, a színészek amatőrök. És mégis működik minden. Sőt. Nagyon élveztem a szereplők játékát. Telejesen természetesen olvadtak bele a középiskolás környezetbe. Mindegyik szereplő egy-egy klisé a középiskolák világából, de valahol mégis több. Megmagyarázhatatlan.

A rendezés pedig maga a tökély. Az egyes perspektívákból logikusan felépített történetvezetés kézen fogva visz minket végig a rejtélyes eltűnéseken. Sosem veszünk el az időben, mindig találunk kapaszkodót, hogy éppen merre járunk térben és időben. Egy-egy jelenet újra feltűnik, csak más szemszögből vagy másik állásból fotózva. Csak apróságok, de a már megszerzett tudás és az új nézőpont miatt ezek mindig hatalmasat dobnak a tudásbázisunkon. Persze mindez a végén úgysem számít majd, de hatalmas élmény araszolás helyett végre belelépni a hétmérföldes csizmába. Még akkor is ha csak pár percig tart.

A végére maradt a zene. Sonic Youth. Talán elég csak ennyit mondanom. A zene egyszerűen csak tökéletesen illik a filmhez.

A végén Simon Werner eltűnése egy üdítő színfolt minden szempontból. Jól levezényelt krimi/thriller középiskolás környezetben alig akad. Ilyen jól levezényelt meg talán még nem is volt. Reménykedjünk benne, hogy egyszer fesziválközegen kívül is hozzáférhető lesz. 9/10.