Végszó

Eljött az ideje, hogy végleg búcsút mondjak a filmdzsungelnek. A blog gyakorlatilag már hónapok óta egy sír alján fekszik, csak a földet nem szórták még rá. Új bejegyzések csak elvétve akadtak, egyikünknek sem volt ideje foglalkozni a bloggal. Így ez most már csak az eddig…

5 év

Most már talán kijelenthető, hogy hagyomány részemről a filmdzsungelen megjelent első bejegyzésről késve megemlékezni. Idén két héttel csúszott el a dolog. Most, hogy 5 éves lett a blog semmi sem fog változni. Mindig szeretném, ha több bejegyzés kerülne fel, ha szélesebb…

Új dolgok jönnek

Az elmúlt pár hétben belekezdtem egy olyan kísérletbe, hogy ugyan kevésbe kidolgozott irományokat írnék, de így legalább több film kerülhetne terítékre. Ennek örömére indítottam egy új próbálkozást, de elbizonytalanodtam benne, hogy tényleg szükséges-e szétdarabolni a…

Ráncfelvarrás

Tegnap és ma éjjel rászántam magam, hogy kicsit kipofozzam a blogot. Utoljára több mint két éve változott valami is a blog küllemén, úgyhogy ideje volt picit leporolni. Mostanában a szuperminimalista vonalon utazom, így egyhasábos szörny lett az eredmény. A legfontosabb dolgok a…

Nincs többé komment

Lehet most mindenfélét belemagyarázni ebbe, de mostantól megszűnik a kommentelés lehetősége a blogon. Ha valakinek valamit mégis nagyon közölnie kell, emailt mindig küldhet, néha azt is olvasok. Az előmoderálós megoldás szerintem álszent dolog, főleg egy ilyen kis blognál mint a…

süti beállítások módosítása