Popularity is a state of mind.

Az előző kis szösszenet nem a tárgyban említett sorozat tagline-ja, de teljes mértékben illik hozzá, és valamelyest össze is foglalja azt. Ha egészen korrekt akarnék lenni, és miért ne akarnék, akkor elárulnám, hogy az idézet nem az én fejemből pattant ki, hanem a Charlie Bartlett című film marketingeseinek a fejéből.

Jó egy hónapja, mikor kapcsolgattam céltalan a tv csatornák között, ráakadtam a Comedy Centralra és épp ez a sorozat ment. Egy rész után tudtam, hogy bizony ebből több kell nekem, de jóval nagyobb adagban, mint amennyit a tv-ben kaphatok. Kicsit kevesebb, mint 3 hét leforgása alatt utolértem az amerikai nézőket. Mostanra pedig, így hogy az 5. évad is véget ért, lassan, de biztosan érlelődik egy kis ismertető (és egyben nézésre buzdító) iromány.

Talán kezdeném is a sorozat legnagyobb fegyvertényével. Minden epizód végén ott van az a bizonyos "nyugtával zárd a napot" érzés, valamint egy akkora mosoly az arcunkon, hogy már komolyan kell küzdeni annak érdekében, hogy elkerüljünk kegy esetleges maradandó sérülést. Ez nagy közhelynek hangzik, és talán az is, de ennél jobban szavakkal megformálni nem lehet. Bármennyire is borús a rész hangulata, esetleg épp fejetetejére állt a világ, vagy Vince karriere épp mélyponton van, ez mind nem számít, mert mikor felállsz a képernyő elől enyhe endorfintúltengésed van.

Már említettem, hogy a részek kerek egészek, persze vannak nagyobb történeti vonulatok, amik átívelnek a részek között, de mindig kapunk egy önmagában is helytálló és élvezhető fél órát. Ezért is szeretem jobban az epizodikus sorozatokat és nem a folytatásosakat. Bár igazából cikkünk tárgya a kettő közötti határmezsgyén egyensúlyoz, talán még is az előbbi felé billen kicsit a mérleg nyelve.

Eddig gyakorlatilag nem mondtam semmi használhatót, szóval most rátérek a konkrétumokra. Először talán az alaphelyzet. Adott egy felemelkedő hollywoodi csillag, Vincent Chase, akinek nem mellesleg még tehetsége is van a színészethez. Őt állandóan körülveszi 3 legjobb barátja (erre utal a cím is, de erről majd mindjárt). Olyan igazi gyerekkori sülve-főve együtt levős barátok ők, akik megpróbálnak eligazodni a Los Angeles-i pompában. Vin ügynöke Ari Gold, aki talán legjobb a szakmájában. Ők öten alkotják a főszereplőgárdát. Talán még lényeges megemlíteni a 4 jó barát hátteréről, hogy a New York-i Queensből költöztek az álomgyárba, természetesen a jobb élet (és persze siker) reményében.

Egy gyors pillantást vetnék a szereplőgárdára, hogy aztán tovább léphessek súlyosabb témákra. Nagyjából kiválogatták a tökéletes színészeket a szerepekre. Ari Gold (Jeremy Piven), a mindig rohanó ambiciózus és mindenkin átlépő ügynök talán a legjobb. Azon túl, hogy nagyszerűen alakítja a szerepét, a számára kiosztott szövegek is a legjobbak. A körülötte lévőket mindenféle erőlködés nélkül oltja le, és mindezt úgy, hogy egyáltalán nem tűnik izzadságszagúnak. De itt még nem áll meg, mert minden részben kapunk tőle pár egysoros idézhető szösszenetet. A kicsit háttérbe szoruló Turtle és Drama (Jerry Ferrara és Kevin Dillon) szintén rengeteg poént szállít. A végére marad Vincent (Adrian Grenier) és legjobb barátja, E (Kevin Connolly), aki Vin menedzsere is egyben. Talán kijelenthetjük, hogy ők felelnek az érzelmi feszültség keltésért - általában sikerrel.

A fel-felbukkanó mellékszereplőkről kell még szólni. Hihetetlenül nagy nevek bukkannak fel néhanapján. Teljesség igénye nélkül említenék párat: Mandy Moore, James Cameron, Anna Faris és még sokan mások. Hihetnénk, hogy ezek csak egyszeri alkalmak, s ritkán fordulnak elő, de nem. Sokszor és általában több epizódon keresztül is jelen vannak. Egy ilyen beugró híresség mindig színesíti a sorozatot.

A heti rendes 30 percnyi Törtetők egy kis bepillantást enged Hollywood kulisszái mögé, vagy talán inkább a sztárok élete mögé. Már sok film próbálta átadni a csillogást, pompát és mérhetetlen költekezést – több-kevesebb sikerrel. A Törtetőknek ez sikerül. Teljes mértékben elhisszük, hogy nappal alvás, este parti és néha forgatás valami egzotikus helyszínen tölti ki az életüket és arra a heti 30 percre a mienket is.

Az "ismerkedős" részt szinkronosan láttam. Alternatíva híján még nem éreztem, hogy itt bizony egy emberiség elleni bűntettet követtek el. Persze ez kiderült, mikor már javában néztem eredeti nyelven és újra beleakadtam a szinkronos változatba. A szinkronszínészek hangja úgy szar, ahogy van - megöli a teljes sorozatot. Valamint persze a szaftos káromkodások is megsínylik a magyar dramaturgot. Ritkán hallani ilyen igényes angol nyelvű káromkodást, persze már amennyire a trágárság igényes tud lenni.

A cím fordítása is hagy némi kívánni valót maga után. Nyelvi jelentésben még köszönőviszonyban sincs az eredetivel. Az 'entourage' kíséretet jelent, ami tényleg találó cím. Ha nagyon kifacsart módon nézem, a magyar fordításban is találok rációt, de a pejoratív értelem, amit magában hordoz a szó, megbocsájthatatlan bűn a fordítók részéről.

Összességében egy jól összerakott, minden percében szórakoztató sorozatot kapunk, néhol egy kevés drámával megfűszerezve. Igaz, hogy egy sorozat mindig időrablónak bizonyul, de ez esetben megbocsájtjuk e hibáját. Ha a nyelvi korlátok nem lépnek közbe, akkor a mindenkinek az eredeti nyelvű megtekintést ajánlom, és a szinkron minél messzebb való kerülését.