Garden State

Egy film amit, ASAP-be ajánlottak, azaz as soon as possible. Úgyhogy rá is vettem magam. Még teljesen a Bűbáj hatása alatt vagyok és a hangulatom is hasonló. Lehet inkább valami könnyed, a valóságtól messze állót kellett volna néznem. Így viszont nem tudtam rendesen átérezni a film lényegét. Pedig van neki, nemcsak mondanivalója, hanem lenne neki hangulata is, amit ha sikerül elkapni, akkor azzal egy fantasztikus filmélménnyel lehet gazdagabb a néző.

Andrew Largeman egy mellőzött színész, van egy tévés szerepe amiben egy retardáltat játszik. Mikor anyja meghal kénytelen hazamenni a temetésére. Már több mint 9 éve nem járt otthon. A kapcsolata a családjával elég bajos. Az apja, aki egyben pszichiátere is elhidegült tőle, mert azt hiszi, hogy a felesége a fia miatt került tolószékbe. 15 éve már gyógyszeren él, de most elhatározza, hogy leáll velük. Apja javaslatára elmegy helyi elmegyógyintézetbe, ahol megismerkedik Sammel. Sam próbálja élvezni az életét, mégha az nehéz is. Andrew kapcsolata Sammel megváltoztatja a világlátását.

A filmet Zach Braff rendezte, írta és még a főszerepet is ő játsza. És egyiket se csinálta rosszul. Társát Samet Natalie Portman alakítja és emlékezetes alakítást nyújt. A mellékszereplők is jók, de jónak is kell lenniük, mert a színészi játékra épít a film. A történet elég sablonos és bár tényleg vannak benne jó ötletek, de korántsem annyi, mint amennyi lehetőség lenne. A fényképezés sem különösebben húdejó, de azért ott is van pár szép jelenet. Példának okáért rögtön itt van, az amit a poszteren látunk.

Az ötletességre is lehet sok példát hozni, de főleg akkor tapasztaljuk, hogy ez most nagy ötlet volt, mikor mosolygunk kicsit a filmen. Nem egy vígjáték, de elcsattan pár igazán jó poén. Bár ezeket sem fogjuk utána sokszor emlegetni. Csak vannak, de abban a pillanatban a helyükön vannak.

Még a zenére térnék ki, mert nagyon igényesen lett összeválogatva. Most is az szól miközben a kiritikát írom - ihletet kell merítenem valamiből. De a film nélkül, egy szimpla válogatásként is megállná a helyét, ami azért nagy szó.

Tényleg érdemes megnézni, de kell hozzá egy bizonyos hangulat, ami nekem most nem volt meg. Így sokat vesztett az értékéből, főleg mondaniválójában. Így most csak egy gyenge 7/10, de lehet, hogy egy napon újranézem és akkor valami fantasztikus élményben lesz részem. Most ez elmaradt.

süti beállítások módosítása