Mostanság szoktam magamnak időt hagyni, hogy megemésszem a filmet, megértsem a mondanivalóját. Ezért általában nem rögtön a film megnézése után írok róla, hanem várok egy-két napot. Itt ezt most nem tehetem meg, mert a kritika megírása nem várhat. Egyszerűen kikívánkozik. Olyan, mint mikor a kisgyerek rángatja az anyja karját, hogy elérjen valamit. Hasonlóan ez a véleményezés is ki akar törni. Nem lehet bent tartani.

August Rush egy minden percében megmosolyogtató és szerethető mese. És a kulcsszó itt a mese. Aki valami másnak próbálná felfogni, netalán a realitást keresné benne, az nagyot fog csalódni és megfosztja magát valami értékestől.

Evan Taylor egy árvaházban nevelkedik és arra vár, hogy a szülei megtalálják. Hisz abban, hogy hallják őt és ő hallja őket. Evannek különleges kapcsolata van a zenével. Egyik éjszaka elindul, hogy megkeresse a szüleit, mert tudja, hogy ők mindig is akarták őt. Mikor New Yorkba kerül, a zenei tehetségét mások is felfedezik és megpróbálják kiaknázni.

Már a történetből is látszik, hogy minden realitásérzékünket félre kell tennünk, mikor a filmet elindítjuk. Lehet bárki akármekkora zseni, ösztönösen nem tud profi módon hangszeren játszani. Ha az effajta aggályainkat ki tudjuk rekeszteni már csak élveznünk kell a varázst.

Miután Evannek a zene többet jelent, mint egy átlagembernek, ezért a filmben is vezető szerephez jut a zene. A szülők egymásra találását és Evan fogantatását elmesélő jelenetek zseniálisak lettek. Egymással párhuzamosan futó jelenetekben mutatják ezt be. A két szülő teljesen más zenei világban él, de a készítők mégis csodálatosan hangolták össze a klasszikus és a popkultúrális zenét. Egyszerre szólnak és tökéletesen kiegészítik egymást. Most is a soundtrack szól és így önmagában is megállja a helyét.

A zene, a történet és a magával ragadó hangulat mellett a színészek is megállják a helyüket. A kisrác szerepében Freddie Highmore találjuk, akire nem lehet panaszunk. A kiszabott feladatot tökéletesen megoldja. Az anyuka és apuka (Keri Russell, Jonathan Rhys Meyers) szintén hozza, amit kell. És akkor a végére maradt Robin Williams, aki nagy-nagy csalódás volt. Általában pozitív karaktereket játszik, de ez most azon kivételek egyike, ahol negatívat. Kíváncsi voltam már milyen lehet "gonoszként", de hogy ripacs lesz, arra nem is gondoltam. Pedig az volt.

Említettem a magával ragadó hangulatot. Ez általában a jól eltalált mesékre jellemző, így itt is megtalálható. A film egyszer sem ül le, ha mégis akkor a zene túllendít ezen is. Az egész műből valahogy árad valamiféle kedvesség, szeretet. Megérintett, pedig nem vagyok érzelgős. Mégis letaglózott és szíven ütött.

Járatom az agyam, hogy mennyi is legyen számban kifejezve ez a kis kaland. Azt hiszem, úgy járok el mint a tanárok: félévkor rosszabbat kap a diák, de majd évvégén elnézőbb lesz. Ennek szellemében a 9 helyett csak 8/10, de kikerül az oldalsó "ajánlom" szekcióba, hogy minél több emberhez eljuthasson ez a csoda.