A legjobb eredeti forgatókönyv? Még nem tudjuk, de vasárnap biztosan kiderül. Részemről valami nagyon átütő erejű forgatókönyvet vártam, ha már ebben a kategóriában nevezték. Ehelyett elég átlagos volt, sőt néhol kicsit le is ült.

Poppy életének egy rövid szakaszába pillanthatunk bele. Bármennyire is nézzük jóindulatúan, ő is csak egy közülünk és az élete sem James Bondéhoz hasonló. Egy általános iskolában tanít, gondja van a pártalálással és még jogsija sincs, pedig már 30 éves. Egyszóval ő is a szürke hétköznapok rabja, csupán a hozzáállása más. Végletekig optimista, számára a pohár mindig félig teli és ezt az attitűdöt próbálja másokra is átragasztani, több-kevesebb sikerrel.

A történet több szálon fut, bár ezek nem választhatók szét egyértelműen (pont úgy, ahogy a való életben). Talán a legfontosabb közülük az autóvezetői tanfolyam. Itt találkozik Scottal, aki Poppy tökéletes ellentéte. Elégedetlen az életével, és ahelyett, hogy kicsit magába nézne, inkább a környezetét hibáztatja saját bajáért. Így (nem mondja ki, de) gyűlöli az embereket, a kormányt, és persze a vallást is. De legfőképpen Poppy szúrja a szemét, aki tökéletesen elégedett az életével.

Scott karakterét Eddie Marsan varázsolja a képernyőre és valami fantasztikusan teszi. Kiemelkedő alakja ő a színészi gárdának. Főleg az utolsó kirohanásánál remekel. Poppy szerepében Sally Hawkins tűnik fel. Nem okoz csalódást, de nem is emelkedik ki. Színes ruhák, széles mosoly és már csak egy nagyon kevés plusz kell, hogy elhiggyük tényleg boldog. Ezt a pluszt viszonylag könnyedén szállítja is.

 A forgatókönyvben nem láttam azt a pluszt, amiért ki kéne emelkednie a hasonló drámák (inkább dramedy-k) közül. Igaz, hogy vannak nagyon jó pillanatai, de összességében mégsem értem a jelölés miértjét. Mint az elején is említettem, néhol leül a történet. Ezekből a gödrökből kicsit nehézkesen kászálódik ki.

A zene egy érdekes kérdés, mert sokszor használja ugyanazt a zenei témát. Egy idő után unalmassá válhat ez, viszont ha azt nézzük, hogy az alkotók ezzel akarták kihangsúlyozni az élet monotonitását, már nevezhetnénk ötletességnek is. Kár, hogy ez nem változtat sokat azon, hogy tényleg rengetegszer fordul elő ugyanaz a dallam.

A hibái (és saját értetlenségem) ellenére is folyamatosan ott lebeg az optimizmus és egy kevés feelgood hangulat a levegőben. Ez nagy részben, vagy inkább teljese egészében Poppy-nak köszönhető. Ez az, ami kiemeli a filmet a tömegből és ez az, amiért érdemes megnézni.