Hol is kezdjem? Talán a nyilvánvalóval: J.J. Abramsnak és csapatának sikerült az, ami a Wolverine készítőinek nem. Egy olyan popcorn-mozit alkotni, ami a laikusokat és a rajongókat egyaránt a székbe szögezi. Fiatalosítani, újraindítani, de közben megőrizni valamit az eredeti hagyományokból, és persze mindezt piszokul látványosan tenni.
Magamat nem mondanám nagy Star Trek rajongónak, de magát a Star Trek univerzumot egész jól ismerem és közel is áll szívemhez. Ezeknek a fényében talán megengedhető, hogy "szakértőbb" szemmel tekintsek a filmre és ne csak mint filmet, hanem mint a saga részét nézzem.
A történet alapja már agyonhasználtnak mondható, főleg ebben a néhol utópisztikus univerzumban. Az időutazás és a hozzá tartozó paradoxonok elválaszthatatlan részét képezik a Csillagflotta (egy kis túlzással) mindennapjainak. Bár itt nem érintik a filozófiai vonzatait és nem sokat foglalkoznak a háttérével és mikéntjével, csupán van. Viszont a sorozat újraindításának és egy alternatív valóság létrehozásának tökéletes eszköze.
A hagyományok követése a külsőségekben nagyrészt kimerül. Nincsenek filozófiai eszmefuttatások, nincs meg az a gondolati világ, amiért a rengeteg sorozatepizódot és nagyfilmet szerettük. Persze ez valahol nem akkora probléma, mert nemcsak újraindult egy alternatív valóságban, de a mai fiatalokat célozza. Itt lehetne húzni a szánkat, hogy nem viszi tovább a hagyományt, de a filmélmény, amit kapunk elfelejteti velünk ezt.
Egy olyan brutális és mindent magába szippantó látványorgia a film, ami után minden moziba járó megnyalja a 10 ujját. Egy percre sem lankad, vagy ül le, ezt persze az egyszerű történet sem engedné. Feszes űrcsaták után kézitusát kapunk, vagy éppen féktelen zuhanást és száguldást. A térváltás, vagy a fézerek sivítása sokkal élethűbb, mint azt valaha is remélhettük, persze ebben nagy szerepe volt a hangrendszernek, amit a MOM Park garantált tegnap este.
A felénk ömlő fotonok sokasága között próbáltuk felfogni mi is történik, de néhol annyi információ özönlött felénk, hogy ez szinte lehetetlenségnek bizonyult. Néhol kicsit kapkodták a kamerát, de még éppen belefért a tűréshatárba. A száguldás mellett csak másodperceink (vagy annyi se) maradt megcsodálni a részlet gazdag díszleteket. A hajó kidolgozottsága fantasztikus, mind kívül, mind belül. És ez persze értendő a romulán hajóra is, nem csak az Enterprise-ra.
Az eredeti sorozatból jól ismert kommunikátor vagy Uhura fülében az a kis eszköz. Ezek mind ott voltak, persze egy kisebb "redizájnon" estek át, de így is jól felismerhetőek voltak. Ezek persze csak külsőségek, de jó azért egy-egy ismert részletet felfedezni, miközben egy teljesen új és ismeretlen Star Trek univerzumba pillantunk be.
A jelmezek terén kicsit megakadtam az új romulán külsőn. Ha nem lett volna hegyes a fülük, akkor simán hihettük volna, hogy klingonok ők. A női jelmezek között visszaköszönt a miniszoknya, amit már az eredeti sorozatban is viccesnek találtam. Összességében persze autentikusnak mondható ruhákban rohangáltak a színészek és a hangulatot is sikerült átadniuk.
A színészeket nem kell külön egyesével kiemelni. Mindenki jól játszott, át tudta adni a karaktereinek jellegzetességét és hangulatát is. A humoros részeket (mert bizony még ilyenek is voltak) külön jól oldották meg. Simon Pegg mindig vicces, így itt is. Chris Pine, Kirk szerepére pedig kitűnő választás volt.
Utalásokat alig találunk benne, de azért akad néhány, viszont a film élvezeti értéket semmiben sem rontja, ha nem fedezzük fel őket, vagy nem is értjük. Teljesen "Star Trek-szüzek" is évezhetik minden percét. Nem több ez, mint egy ügyesen megcsinált akció-scifi Star Trek köntösben.
Nekem nagyon bejött a film, így csak javasolni tudom mindenkinek. Kétkedőknek, laikusoknak és elvakult fanoknak egyaránt. Végre megkaptuk azt, amit az utóbbi hetekben/hónapokban egyik látványosnak ígérkező akciófilm sem tudott szolgáltatni. Töménytelen akciót, karfamarkolós látványt, de közben hagyománytiszteltet is (már amennyire ezt engedte a script).
