Bernhard Schlick eposzi regénye, A felolvasó vászonra termett nyersanyag: monumentális ívű melodráma, paradox szerelmi mese, amiben ráadásul – ha csak érintőlegesen is – még a holokauszt katasztrófájából is ízelítőt kapunk egy megdöbbentő törvényszéki etap keretein belül. Nem csoda, hogy a megfilmesítés jogait még 1996-ban megszerezte a Miramax Films, a rendezői posztra pedig sikerült megnyerniük Anthony Minghellát. Az angol beteg Oscar-díja után azonban a befutott direktor más projektek után nézett, és távoztával A felolvasót is jégre tették. Csak jóval később kezdett szimatolni a vállalkozás körül Stephen Daldry, aki végül levette Minghella válláról a rendezés terhét, felbérelte saját forgatókönyvíróját (David Hare – Az órák), és megvalósította a régóta várólistán heverő filmtervet.
A történet főszereplője a tinédzser Michael (David Kross), aki a világégés utáni Berlinben belebotlik egy egyedülálló, harmincas fiatal nőbe, Hanna-ba (Kate Winslet), és hamarosan furcsa szerelmi kapcsolat alakul ki közöttük. Michael szerencsésnek és szabadnak érzi magát: megmártózhat a felnőttség, a szexualitás és a mámor világában, mialatt Hanna lakásába hordja a fél világirodalmat, és felolvassa a klasszikus műveket a kíváncsi nőnek. Viszonyuk ugyanolyan váratlanul szakad meg, ahogy elkezdődött: Hanna felszívódik, Michael pedig beiratkozik a jogi egyetemre. Évekkel később gyakornokként csoportjával meglátogat egy, háborús bűnösöket felelősségre vonó bírósági tárgyalást, és legnagyobb meglepetésére Hannát is a vádlottak soraiban találja. Lehull a lepel egykori szerelmének súlyos tragédiákkal terhelt múltjáról, és Hanna hosszú évtizedekre börtönbe vonul. Vajon utat talál-e hozzá az immár felnőtté cseperedett Michael (Ralph Fiennes), a családapaként kudarcot vallott, megtört, besavanyodott középkorú jogász?
Ismerve a szüzsé gerincét, bátran jelenthetnénk ki, hogy egy ilyen regény ígéretes forrása lehet egy Hollywood aranykorát megidéző romantikus opusnak, hiszen misztikus femme fatale, háború, szerelem, gigászi időtávlat és mostoha fatalizmus zsúfolódik benne. Lehet, hogy Stephen Daldry dicséretesen boldogult Az órák bonyolult időszerkezetével és dramaturgiai trichotómiájával, de A felolvasóban nem sikerül hiteles vegyüléket kovácsolni az igencsak divergáló meseelemekből. Filmje érdekes hangulatot árasztó, technikailag precíz kísérlet egy történelmi apokalipszis és egy baljós csillagzat alatt született érzelmi védszövetség lírai összeragasztására. Viszont a karakter-motivációk és az akkurátus lélekrajzok helyett inkább csak csehov-i világfájdalom szűrődik ki a hamiskás képsorokból.
Ami a szerelmi történetet illeti, nagyrészt felszínes és vontatott homloktere az eseményeknek: Michael és Hanna soft pornóba illő ágyjelenetein, néhány, virágos mezőt és ligetillatú tóparti fürdőzést felvonultató operatőri bravúron kívül nem biztosít látványosságot, gondolati tartalma pedig egyáltalán nincs. Ehelyett A felolvasó kulminációs fázisa egyértelműen a törvénykezési procedúra: ideggörcsben rángatózó szereplők, pörgős dramaturgia, velős, de annál hatásosabb tárgyalótermi párbeszédek özöne hömpölyög a szemünk előtt. Ugyanakkor itt kell felfedeznünk a film (és egyben a regény) legbutább, szinte megbocsáthatatlan logikai és erkölcsi bukfencét: az ártatlanul vádolt Hanna „önként vállalt” bebörtönzésének indoka hallatlanul idétlen, félresöpri az ésszerű gondolkodás szabta alapvető szabályokat. Sajnos ezután hiába várunk katartikus elégtételt. Harmadik fázisként Michael és Hanna levelezését, majd utolsó találkozását mesélik el nekünk, de ez inkább már csak egy megfáradt, nagypapásan döcögő, obligát hattyúdal, nem szépségtapasz, csupán balladai hangulatú, feloldódást nem kínáló abszolválása a két meggyötört lélek évtizedes kálváriájának.
Kate Winslet persze ezúttal is legjobb formáját nyújtja, mint analfabéta, fiatal mártír, és megérdemelten söpörte be első Oscar-díját, ami eddigi produkcióiért is bőven megérdemelt volna már. Ralph Fiennes és a fiatal Michael játszó David Kross nem villantanak nagyot, csak mélabús faképpel, visszafogott manírokkal asszisztálnak Winslet kaméleonkodásához. Persze ha olyan nemzetközileg is elismert német tehetségek is labdához jutnak, mint Bruno Ganz (aki mindenkit zsebre tesz a kisebb szereplők közül), vagy Alexandra Maria Lara, akkor a színészi munka terén nincs okunk különösebb panaszra. Viszont igazán kár A felolvasóért - úgy látszik, Daldry még nem jött rá, hogyan kell igazi, arányos, mesteri érctömböt faragni.
The Reader
színes, amerikai romantikus dráma, 124 perc, 2008
rendezte: Stephen Daldry
